Gyűjtést szerveznek a Beatrice-gitáros, Lugosi László temetésére

Fotó: Origo -
Beatrice temetés Lugosi László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyilvános temetésen október 21-én délután három órakor a Fiuemi úti sírkert szóróparcellájában helyezik örök nyugalomra Lugosi Lászlót, a Beatrice együttes legendás gitárosát, aki kedden délelőtt veszítette el a gégerákkal vívott harcát.

Borítékolható, hogy pályatársak, és rajongók egyaránt eljönnek majd, hogy Lugótól örök búcsút vegyenek, de gyűjtés is indult az utolsó út sok százezer forintos költségének enyhítésére - írja a Blikk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

"A hosszú betegség és ezáltal a koncertszínpadoktól való távolmaradás anyagilag nagyon megterhelte Lacit, és családját. Segíteni szeretnénk azzal, hogy legfeljebb egy-két ezer forintos támogatást fogadunk el ami egy koncertjegy árával ér fel és a teljes összeget a családja kapja majd - magyarázta Titán, azaz Antal György, aki a meditacio@mediacenter.hu e-mailcímen várja a felajánlásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.