Bíró Ica inkább megtartja magának az ufók üzenetét

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
üzenet Bíró Ica ufó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bíró Ica a napokban bevallotta, hogy ufót látott. A fitneszlady őszinte vallomásáért kapott hideget, meleget, ami csak a rosszindulatú megjegyzések miatt nem zavarja. Szerinte elég nyitottnak lenni ahhoz, hogy bárki közelebb kerülhessen a spirituális világhoz.

Bíró Ica alig mer beszélni különös élményéről, hisz nem gyakori, hogy valaki ufót lát. Ehhez a rendkívüli élményhez pontosan a hitetlensége segítette hozzá, hisz eleinte ő is szkeptikusan állt hozzá a témához. Hátborzongató szavai igazságáról pedig egyenesen a tévéhíradó számolt be, úgy 25 évvel ezelőtt.

Aznap pont az ufókról beszélgettem egy földönkívüliekkel foglalkozó szakemberekkel. Szkeptikusan álltam a kérdéshez, azt mondtam, hogy majd akkor hiszek az ufókban, ha a saját szememmel látom őket. Egy énekóráról tartottam hazafelé kocsival, amikor felnéztem a Keleti pályaudvarnál az égre és arra lettem figyelmes, hogy a magasban egy fényes repülőgépforma egy helyben áll, majd egyhelyben cikkcakkban elindul, és ezt ismétli többször. Repülőgép így nem mozog, gondoltam,és legszívesebben kikiáltottam volna a megállóban várakozóknak, hogy nézzék, itt egy különös dolog van az égen, lehet, egy ufó, de féltem, bolondnak néznek. De inkább figyeltem a furcsa, égi jelenetet, igaz néha a házak eltakarták. Otthon szerettem volna még megfigyelni, de pont jöttek a Pokolgép együttes tagjai, akiknek a fellépő ruháját kellett megvarrnom. Amíg én dolgoztam, a srácok bekapcsolták a tévét, majd csak annyit hallottam a híradóból, hogy a budaörsi reptér felett egy beazonosíthatatlan tárgyat láttak repülni, ami biztos, hogy nem egy hőlégballon volt. Azonnal az én ufóm jutott az eszembe” – magyarázta Ica, aki szerint a korábbi hitetlensége vezetett el odáig, hogy a saját szemével tapasztalja meg a földönkívüliek létezését.

Bíró Icát Jordániában különös fény kísérte Forrás: Facebook/Bíró Ica

"Fura, délelőtt kijelentettem, hogy hiszem, ha látom, mutassák meg magukat, ha vannak. Délután megmutatták magukat, majd este üzentek is, de erről már nem beszélhetek. Mindenesetre mára már megtanultam, hogy minden energia, és az is, hogy az öt érzékszervünkkel nem tudunk minden energiát érzékelni. Egy biztos: egész életemet befolyásolta az aznapi tapasztalás, és ez az egészséggel és mostani életemmel teljesen összefügg. Mindez úgy 25 évvel ezelőtt történt, és elindított azon az úton, amit a Metál Lady korszakom után ismerhettek meg a követőim. Az egészség, a testformálás, a test, a lélek és a szellem egységének és a spirituális nyitottságnak a szószólója lettem” – tette hozzá Ica, aki szerint nagyon szűk látókörű az az ember, aki úgy gondolja, hogy csak mi, emberi lények létezünk a hatalmas univerzumban.

„Ha nyitott vagyok a befogadásra és nem zárom el magamtól a szemmel láthatatlan világot, ha nem csak a fizikai és materiális dolgokban hiszek, akkor bizony érzékelhetek csodát. Azóta több, hasonlóan izgalmas spirituális élményben volt részem, például Jordániában és Kínában is. Jordániában több helyen is jártam, Petra romvárosában, a Mózes-hegyen, fürödtem a Holt-tengerben, de csak később, a fényképeket visszanézve szembesültem azzal, hogy egész utamon különleges, fehér fények és gömbök kísérték végig. Úgy tűnik a képeken, mintha fénylények vennének körül. Szerintem minden ember annyit tapasztal meg ezekből az energiákból, amilyen a lelki szinten tart. Aki nyitott a spiritualitásra többet, aki ettől elzárkózik, az kevesebbet tapasztal. Ezekkel a dolgokkal több, mint húsz éve foglalkozom, már a Megújulás titkai című könyvemben is írtam, hogy test, lélek és szellem egységéből áll az ember. Ez a keleti filózófiák alapja, az önismeret útja. Ma már az is tudom, ha hiszem, akkor láthatom” – osztotta meg velünk Ica, aki saját netes oldalain ismét azon munkálkodik, hogyan tudna segíteni lefogyni az embereknek.

Tóth Vera: "Számomra ez egy kishalál volt"http://www.life.hu/sztarok/20151013-toth-vera-interju-a-gyemant-cimu-konyve-kapcsan-kulonos-betegsegerol.htmlTóth Vera sok mindenről beszélt már őszintén rajongóinak, de különös betegségéről eddig mélyen hallgatott. Gyémánt című könyvében fény derül rá, hogy milyen baj kínozta 15 hónapig, amiből csak pszichiáter segítségével tudott kigyógyulni. TV + Sztárok--Várkonyi Andrea tart a túlterheltségtőlhttp://www.life.hu/sztarok/20151013-varkonyi-andrea-a-tv2-hiradosa-tart-a-tulterheltsegtol-es-a-kimerultsegtol-ezert-egy-kulonleges.htmlA TV2 híradósa, még egy diplomát szeretne az orvosi mellé, ezért újra tanulni kezdett, ez viszont azt jelenti, stresszes és fárasztó időszak elé néz. TV + Sztárok-- Király Viktor az egyik legnépszerűbb énekes az amerikai The Voice-banhttp://www.life.hu/sztarok/20151013-kiraly-viktor-enekes-az-egyik-legnepszerubb-versenyzo-az-amerikai-the-voiceban.htmlAz énekes visszatér New Yorkba, hogy folytassa a versenyt és arról is mesélt, milyen együtt dolgozni egy világsztár mentorral. TV + SztárokOrigoLilunak nem mindennapi élményben volt részehttp://www.life.hu/sztarok/20151013-lilu-az-rtl-klub-keresem-a-csaladom-musorvezetoje-egy-buddhista-szerzetestol-kapott-aldast.htmlEgy buddhista szerzetestől kapott áldást a műsorvezető, aki jelenleg Laoszban forgatja legújabb műsorát. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsiék miatt fakadt sírva Bódi Margóhttp://www.life.hu/sztarok/20151013-bodi-margo-sirva-fakadt-lagzi-lajcsiek-miatt.htmlBódi Margóék jóban vannak a Galambos-családdal: a munkakapcsolaton túl családi rendezvényeken is összejártak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.