Győzike: "Azért nem bérelhettem autót, mert cigány vagyok!"

Forrás: TV2 -
Gáspár Győző Győzike roma cigány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmasat csalódott Győzike. Állítása szerint származása miatt nem bérelhetett autót, és ez nagyon feldühítette.

"A mai napon történt velem, hogy ezzel az emberrel, céggel korábban megállapodtam, hogy bérelek tőlük autót. Papírokat korábban elkészítettük, és az egyezség is megszületett. A mai napon, mikor az autó átvétele esedékessé vált, közölte velem,hogy „zsidóknak és cigányoknak nem adok bérbe autót!” 18 éves pályafutásom során ilyen primitív, kétszínű, nyálas emberrel még nem találkoztam, és kérdezem, hogy lehet egy ilyen ember igazgató? Aki rasszista, és utálja a zsidókat és a cigányokat! Felháborító, hogy ilyen emberek élnek ebben az országban! És Ő ilyen aljas, sunyi és gyáva, és ezek szerint mindig utólag közli csak az ügyfeleivel, hogy mennyire utálja őket, csak azért mert más a vallása, vagy a bőre színe! Eddig is tudta hogy nem vagyok kínai vagy olasz gyerek, tudta pontosan, hogy cigány vagyok, azok közt is az egyik legnagyobb. Kívánom neked, hogy verjen meg téged a jó Isten, a zsidók és a cigányok! Üdv: Gápár Győző" - háborodott fel a showman Facebookon.

Forrás: TV2

Győzike a nyilvános levelet többször is közzétette, és a férfiről, aki állítása szerint igazán csúnyán bánt vele, egy fotót is megosztott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.