A nyuszis magazin hihetetlen bejelentését, amely szerint nem fognak pucér nőkről képeket közölni, örömmel fogadták az egykori magyar nyuszilányok. Az új koncepció jegyében újból szívesen levetkőznének.

A legszebb és legérdekesebb magyar nők mutatták meg bájaikat a nyuszis magazinban. Olyan hírességeket is sikerült megnyernie a férfiak kedvenc magazinjának, mint Liptai Claudia vagy Zalatnay Sarolta, nem beszélve a közismert magyar szépségek sokaságáról. Bódi Sylvit, Dukai Reginát és Dundikát is láthattuk már anyaszült meztelenül, ahogy a Jóisten megteremtette őket, igaz, díszes körítéssel. Ennek ezentúl vége.

Csak sokat sejtető, szexis fotók készülnek a magazinba, így aki egy celeblány idomaira kíváncsi, továbbra is a fantáziájára kell hagyatkoznia. Megkérdeztünk három címlaplányt, mit szól a változáshoz. Meglepő, de mindnyájan örömmel fogadták az új koncepciót. És mindnyájan újból vetkőznének!

Kelemen Anna kétszer került címlapra bájaival

"Nagyon tetszik az ötlet, mert a magazin stílusában készült, valóban mindenhonnan elérhető, meztelen nős tartalmak találhatók a neten is. Ha a Playboy meg akarja tartani a maga státuszát, akkor valami mást kell nyújtania. Én a karrieremet a magazinnak köszönhetem, az akkori vezetőségnek. Mindig nagy rajongója is voltam az alapító, Hugh Hefner által kitalált, amerikailány-vonalnak: a tengerparton futó, nagy cicis, kaliforniai lány, amilyen 25 évesen én is voltam.

Ez a feeling bejött, boldogságot, hedonizmust jelentett, a mai napig könnyedén tudok ezzel azonosulni. Ha ma kérnének fel vetkőzésre, akkor már másképp tálalnám  a testemet. Most sokkal jobb csajnak, érettebb nőnek érzem magamat. Ez a sejtelmes vonal pedig kifejezetten tetszik, pont egy ilyet szívesen vállalnék” – mondta Kelemen Anna, aki nem vonult vissza, és hamarosan visszatér a celebvilágba.

Forrás: Facebook/Kelemen Anna

Voksán Virág is duplázott

"Koreában léptem fel éppen, amikor hallottam a hírről, nagyon meglepett. Pont a lelkét veszik el az újságnak, amelyben meztelen női test szerepelt ízléses akt formájában, zárt lábakkal, ez volt a védjegye. Természetesen pártolom, hogy tartalmas cikkeket is tartalmazzon, mondjuk közéleti személyiségekkel. Kétségekkel fogadom, mennyire lesz sikeres, és maradnak meg az olvasói.

Én kétszer voltam címlaplány, és a magazinban is sokszor szerepeltem. 2006-ban az év playmate-jének választottak.  Ez kiváló ugródeszka volt ahhoz, hogy el tudjak kezdeni zenével foglalkozni, ajtókat nyitott meg. De utána viszont sokáig kellett küzdeni az előítéletekkel. Több évembe telt, hogy ezt leküzdjem, és bebizonyítsam, hogy tehetséges vagyok. Az emberek úgy gondolták, hogy egy Playboy-címlaplány nem érthet a zenéhez. Az év playmate-je verseny előtt sohasem vállaltam aktfotózást, és szüleim is nagyon aggódtak értem, amikor először levetkőztem. Ha csak kevesebbet kell vetkőzni, annál jobb, így bármikor újból örömmel elvállalnám” – árulta el Voksán Virág, azaz DJ Flower. 

Forrás: Facebook/Voksán Virág

Kustánczi Lia nyuszilányként lett ismert

 A magazinban indult a pályafutásom, nyuszilányként kerültem a köztudatba. Azóta eltelt 10 év, tévés szerepléseket, címlap fotózásokat és egyéb, médiában való részvételt tudhatok magam mögött.  Nagyon büszke vagyok rá, hogy szereplője lehettem a magazinnak és a nyuszivilágnak. Az új feltételek csak finomítanak a látványon. Ha egyszer úgy alakulna, szerintem beadnám a derekam még utoljára, családvállalás előtt. 

Forrás: Sunhill média

 

Metzker Viki csak egyszer került címlapra

"Már az utolsó sorozatom sem volt annyira kitárulkozós, magamutogatós, már akkor is lehetett erotikus képeket csinálni. Én már a nyuszis magazin címlapja előtt is zenéltem, de a címlapi szereplésem adott egy komoly löketet a karrieremben. Egy nő életében jó dolog az elismerés, hogy ilyen sorozat készülhet róla. Ha visszamennék az időben, akkor sem változtatnék semmit, megint újra elindulnék, annyira pozitív élmény maradt. Magamból bármit is megmutatni többet nem szeretnék, de sejtelmes képekkel akár újból nekifutnék" - mondta.

Forrás: Facebook/DJ Metzker Viktória