Rászólhattak Daniel Craigre a Sony filmstúdió vezetői a színész James Bondot érintő kritikus megjegyzései miatt.

A New York Post Page Six nevű internetes oldala szerint a filmszínésznek azt üzenték a stúdió vezetői, hogy „fogja be a száját” és fejezze be James Bond „ütlegelését”. 

Forrás: Getty Images/2012 Gareth Cattermole

Daniel Craig egy nemrég nyilvánosságra került, de hónapokkal ezelőtt adott interjúban úgy nyilatkozott, szívesebben felvágná az ereit, semmint rögtön 007-es ügynököt játsszon megint. Akkor hozzáfűzte azt is, hogy nem akar egyelőre a következő lépésére gondolni, de ha mégis egy újabb James Bond-filmet csinálna, az csupán a pénz miatt lenne. 

Daniel Craig: "James Bond nőgyűlölő, szexista és magányos"
Daniel Craig nem szívesen töltene időt a karakterével, azaz James Bonddal, szerinte ugyanis nem túl szimpatikus ember. Olvasd el a Life.hu cikkét!

A 47 éves brit filmsztár a 007 Spectre - A Fantom visszatér című filmben negyedszer lesz látható szuperügynökként. A Page Six egy belső forrásra hivatkozva azt írja, hogy szeptemberben a film több jelenetét is újra kellett venni, mindössze hetekkel az október végi premier előtt.

„Kezdetben a forgatókönyvvel voltak nehézségeik, Craig megsérült a forgatáson és térdműtétre volt szüksége, és még az előző hónapban is jeleneteket vettek fel újra, noha a mozit hetek múlva bemutatják” - idézi az oldal a meg nem nevezett forrást.

A Page Six által idézett másik hollywoodi vélemény szerint Daniel Craig „nagyratörő és azt gondolja, jobb James Bondnál”. A forrás szerint a filmsztár a szuperügynök szerepét okolja amiatt, hogy egyetlen nagy mozija sem volt a James Bond-filmeken kívül.

Daniel Craig a legpiásabb James Bond
A Daniel Craig-féle James Bond minden idők legtöbb alkoholt fogyasztó 007-es ügynöke a The Grocer Magazine kimutatása szerint.