Nagyot változott Dj Seherezádé élete. A Való Világ ötödik szériájában feltűnt szőke ciklon fél éve civil munkával keresi a kenyerét. A lemezlovasi karrierjéről sem mondott le, de már csak hétvégeken vállal fellépést.

Egyre ritkábban posztol fellépéseiről DJ Seherezádé, aki tavasszal végleg hazaköltözött Rómából, ahol a külföldi DJ-turnéinak bázisa volt. Belevágott a ruhabizniszbe és állandó, civil munkát keresett, majd talált. Vajon megelégelte a DJ világ csillogását, a sok utazást?

Forrás: Instagram/Dj Seherezádé

„A maminak volt egy ígéretem, amit mindenképpen be szerettem volna tartani. Ő azt kérte, hogy 25 éves koromra legyen egy biztos munkám, valami olyan, amihez tanulás, tudás, szükséges, amit ésszel tudok elérni. Szerette volna, ha van egy biztos pont az életemben. Miután anyanyelvi szinten beszélek angolul és olaszul, a nyelvtudásomra építettem. Végül egy nemzetközi cégnél kaptam állást, egy légitársaságnak lettem a nemzetközi konzultánsa. Ez egy rendes, naponta bejárós munka. Mellette megtartottam a lemezlovasi karrieremet is, de már csak hétvégente vállalok fellépést, havonta körülbelül kétszer. A tavasszal beindított ruhabizniszem is virágzik, most dobtam piacra a legújabb kollekciómat. Elmondhatom, hogy három helyen dolgozom" – árulta el a dögös lány, akinek a munka mellett nem sok másra jut ideje.

Seherezádé saját fürdőruha kollekciójábanForrás: viviennenay.com


„A magánéletre nem maradt időm, és tornázni, lovagolni sem tudok már eljárni. Hogy formában maradjak egészségesen táplálkozom, és ezzel kapcsolatban új hobbit is találtam. Gasztronómiai oldalt indítottam, ugyanis a főzés lett az új szórakozásom. Korábban is szívesen tettem-vettem a konyhában, mindig lefotóztam az alkotásaimat. Olyan sok kép készült és került fel a közösségi oldalamra, hogy végül nem akartam ételekkel traktálni a rajongóimat. Inkább indítottam egy gasztronómiával kapcsolatos, új oldalt. Azzal, hogy csak ilyen módon tudom megőrizni az alakomat, csupa egészséges étel kerül ki a kezeim közül, ezeknek a fényképét és a receptjét teszem közzé. Bio alapanyagokat használok, és olyan ételeket kreálok, amik gyorsan elkészülnek. Én allergiás vagyok a csokoládéra, de szívesen felhasználom, az elkészült édességet pedig odaadom a családomnak. Az új hobbimnak így többen is örülnek" - nevetett Seherezádé, aki civil foglalkozásának köszönhetően már sokkal szolidabb képeket posztol ki rajongói oldalára.

Forrás: Instagram/Dj Seherezádé