Sarka Kata vidáman, Toncsi kiborulva távozott a bíróságról

Forrás: Zsigmond László/Life.hu, TV2 -
Sarka Kata Bálint Antónia Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ismeretes, a nyár folyamán felkerült az internetre egy telefonbeszélgetés, amely állítólag Sarka Katáék és Bálint Antónia között zajlott. Akkor minden erről szólt, mindkét fél védte az igazát, most jött el azonban az idő, hogy a bíróság tegyen rendet.

Bálint Antónia mindmáig ta­gadja, hogy ő hívogatta ittasan Hajdúékat, a szerda délutánját mégis a bíróságon töltötte a té­vés feleségével és ügyvé­deikkel - tájékoztat a Bors.

Forrás: Zsigmond László/Life.hu, TV2

Sarka Kata ugyanis szakértővel készíttetett elemzést a felvett telefonbeszélgetésről, így papírja van arról, hogy Bálint Antónia akarta orálisan kielégíteni a férjét. Az igazolás birtokában citálta bíróság elé az exszépségkirálynőt.

Úgy tudni, a két hölgy az utolsó pillanatban érkezett meg a bíróságra, hogy a zárt békéltető tárgyaláson egymás szemébe nézzen. A felek majd fél órán át érveltek a bírónő színe előtt.

Sarka Kata és ügyvédje hagyta el elsőként a termet, széles mosollyal az arcán. Mö­göttük feldúltan szaporázta lépteit Toncsi, akit egészen kiborított, amikor meglátta a sajtó képviselőit, és követelte a róla készült képek törlését. Jelezte, hogy nem akar nyilatkozni és szerepelni sem.

Sarka Kata azonban megszólalt: "Jól éreztem magam a tárgyaláson" - kezdte derűsen. "Ahogyan a bírónőnek is el­mondtam, szívesen békülök akkor, ha Bálint Antónia nyilvánosan bocsánatot kér tőlünk."

A rágalmazás miatt indított pereskedés tehát addig biztosan nem ér véget, amíg Bálint Antónia köti az ebet a karóhoz, és nem kér bocsánatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.