Börtönbe kerül Aurelio? Rengeteg drogot találtak nála!

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
drog motozás VV Aurelio közúti ellenőrzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Való Világ-nyertes másfél héttel ezelőtt az 51-es főúton hajtott Érsekcsanád és Baja között autójával, amikor belecsúszott egy közúti ellenőrzésbe.

A Blikk információ szerint, mivel zavart volt a viselkedése, okmányainak ellenőrzése után kiszállították az autójából, és megkérték a rendőrök, hogy pakolja ki a zsebeit. Aurelio ezt megtette, majd ezt köve­tően a zsaruk megmotozták.

Ekkor került elő az alufóliába csomagolt fehér por, majd az autó átvizsgálása során egy tárolórekeszbe rejtve még több drogot találtak, így bevitték az őrszobára.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Az ilyen ügyekben szokásos protokollt követve kiszálltak a kollégák a férfi otthonába is, és házkutatást tartottak. Ott is találtak kábítószergyanús anyagokat. Egy önzáros zacskóban fehér port és három másik zacskóban zöld növényi származékot. A lakás tüzetes átvizsgálása során találtunk egy feltételezhetően kábítószerrel szennyezett digitális mérleget is, amelyet a drog mérésére használhattak” – mondta a Blikknek a rendőrség egyik illetékese.

Fehér poros zacskókat és növényi származékokat találtak nála Forrás: police.hu

Az őrszobán elvégzett gyorsteszt kimutatta, hogy kábítószerzt fogyasztott, ezután orvoshoz vitték, hogy elvégezzék rajta a szokásos vér- és vizeletvizsgálatot. Kábítószer birtoklás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a bajai rendőrök Aurelio ellen. A mérleg és a kábítószer kiszerelése miatt nincs kizárva, hogy a rendőrökben felvetődik a gyanú, esetleg nem csupán saját használatra volt nála drog – ez pedig tovább bonyolíthatja az ügyet, és súlyosabb büntetést vonhat után.

Nagyobb tételben is találtak nála drogot Forrás: police.hu
Ördög Nóra: "Üzleti szempontból nem beszélhetünk nagy sikerről"http://www.life.hu/sztarok/20151120-ordog-nora-es-kasza-tibor-tevesek-es-sikeres-fiatal-vallalkozok.htmlÖrdög Nóra és Kasza Tibi: két profi tévés és egyben két profi vállalkozó. A műsorvezetés mellett Nóra például már öt éve saját vállalkozást is működtet, Kasza Tibi pedig jelenleg a a márkaépítésből igyekszik a lehető legtöbbet kihozni. TV + SztárokFotó: Margitay Klára/Life.huÉletveszélyes kalandon van túl a Megasztár felfedezettje, Mujahid Zolihttp://www.life.hu/sztarok/20151119-mujahid-zoli-enekes-eletveszelyes-kalandon-van-tul-az-eletet-kockaztatta-hogy-lassa-a-machu-picchut.htmlAz énekes nemrég tért haza dél-amerikai útjáról, ahol majdnem lecsúszott a világ hét csodája között számon tartott Machu Picchu meglátogatásáról, mert tüntetés tört ki a városban, ahonnan indultak. TV + Sztárok--Müller Attila: A szerencsén múlt, hogy nem kerültem tolószékbehttp://www.life.hu/sztarok/20151118-muller-attila-a-szerencsen-mult-hogy-nem-kerultem-toloszekbe-tobb-baleset-utan.htmlMüller Attilánál hitelesebb műsorvezetőt nem lehetett volna találni az autóversenyző-tehetségkutató műsorhoz. Saját tapasztalatai tanulságként szolgálhatnak, csoda, hogy hátborzongató autós- és motoros balesetei után nem került tolószékbe. TV + SztárokOrigoTóth Gabi: „A megfelelési kényszer fáraszt le”http://www.life.hu/sztarok/20151119-toth-gabinak-megfelelesi-kenyszere-van-a-szinpadon.htmlAz énekesnő már két hónapja elképesztő hajtásban van, azóta megy ugyanis a Sztárban sztár, amiben maximalista ember lévén minden héten tökéletes alakítást akar nyújtani. TV + Sztárok--Gyönyörű kismama lett Kiss Ramónahttp://www.life.hu/sztarok/20151119-kiss-ramona-az-rtl-klub-baratok-kozt-szinesznoje-gyonyoru-kismama-lett-a-sorozatban.htmlA Barátok közt színésznője a sorozatban hamarosan anyai örömök elé néz, most pedig azt is megnézhetjük, milyen cukin gömbölyödik Rami pocakja. TV + SztárokOrigoDwayne Johnson így énekel karácsonyi dalokat - Cuki videó!http://www.life.hu/sztarok/20151118-igy-dudolja-dwayne-johnson-mariah-carey-orokzold-karacsonyi-slageret.htmlA színész imádja elárasztani a közösségi oldalait vicces videókkal, és képekkel a rajongói számára. Most megmutatta, hogy hangolódik ő az ünnepekre. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.