Horgas Eszternek annyira tetszett a Talamba nevű együttes produkciója a Hungary's Got Talentben, hogy aranygombbal jutalmazta őket, azaz egyenesen az élő show-ba juthattak. Ezután kiderült, a művésznő és a zenekar közeli ismerősök.

Nem tagadták ismeretségüket, és az RTL is tudott arról, hogy Horgas Eszter és a Talamba együttes ismerik egymást. A sajtó botrányosnak titulálta a dolgot, a Got Talent zsűritagja azonban nem érti, miért. Az Origónak reagált a vádakra. 

Fotó: Marton Szilvia/Origo

A fuvolaművész meglepődött, és nem érti, mi a gond azzal, hogy elismerte a csapatot. "Borzasztóan meglepődtem, először ki voltam akadva, és azóta is nagyon megvisel a dolog. Őszintén vártam azt a pillanatot, hogy megnyomjam az aranygombot. Izgultam, kíváncsi voltam, hogy mikor érzem azt, hogy a látott produkciónak helye van az élő adásban. Valóban ismertem a Talamba együttest, dolgoztunk is együtt, ezt pedig az RTL Klub is tudta. Rögtön jeleztük, nehogy baj legyen belőle. Ők nem mondták, hogy nem jelentkezhet olyan előadó, aki szakmai kapcsolatban állt valaha valamelyik a zsűritaggal, s azt sem mondták, hogy nem szavazhatok. Rám bízták a döntést, én pedig éltem a jogommal, hogy akkor nyomjam meg az aranygombot, amikor azt érzem, egyértelmű az igen.Az aranygombot azután nyomtam meg, miután láttam, a többiek igennel szavaztak" - nyilatkozta.

Hozzátette, több olyan jelentkezőnek is nemet mondott, akit ismert korábbról, köztük voltak tanítványok és kollégák is.

Nem az döntött, hogy dolgoztunk már együtt, hanem az, hogy magas színvonalú produkciót nyújtottak.