A legendás család fiatal és jóképű férfi tagja ritkán enged bepillantást a privát életébe, most azonban kivételt tett, és a Life.hu-nak a gyermekeiről mesélt. 

Sándorral családi tradícióról, luxusról és gyermekei neveléséről is beszélgettünk. A sármos üzletember – akárcsak a húga, Izabella – kedves, nyitott és bár lenne mivel büszkélkednie, egyáltalán nem érezteti, hogy milyen hatalmas vállalatot visz a hátán. 

Forrás: acg

Fiatal korodban egyértelmű volt, hogy átveszed édesapád örökségét, vagy más álmokat dédelgettél a fejedben? 
Amikor elkezdtem egyetemre járni, voltak olyan terveim, hogy diplomatapályára lépek, mert szerintem az illett volna a habitusomhoz. A másik tervem az volt, hogy kriminálpszichológus leszek, mert mindig nagyon érdekelt, hogyan működik az emberi agy. Miért történik meg, hogy egy ember, gonosszá, kegyetlenné válik. Aztán amikor elvégeztem az egyetemet, a családi kötődés olyan erős volt, hogy a cég mellett döntöttem, mert éreztem, hogy milyen fantasztikus továbbvinni a családi tradíciót.

Tudtam, hogy egyszer élnem kell majd a lehetőséggel. Viszont apám kemény feltételeket szabott. Az egyik az egyetem elvégzése volt, majd három különböző cégnél kellett dolgoznom, végigjárnom a szamárlétrát, és kipróbálnom magam komolyabb pozícióban is. Utána jöhettem a családi céghez, ahol hat évig dolgoztam, mielőtt apám közel engedett az elnöki székhez. 

Izabella, a húgod sokat utazik. Te inkább itthon képviseled az érdekeltségeiteket?
Megbeszéltük az elején, hogy mi lesz a szereposztás. Ő szeret utazni, passzol a személyiségéhez. Ami pedig még fontos szempont volt, hogy nekem van két gyermekem, akik Magyarországon élnek, és bár elváltam, nálam vannak a fiúk, én nevelem őket. Nyilvánvalóan ilyen családi helyzettel az a praktikus, ha én helyben maradok. 

Zwack Izabella és Sándor az édesanyjukkalForrás: acg

Én a cég igazgatósági elnöke vagyok, ez azt jelenti, hogy nem veszek részt az operatív munkában. Az elvünk az, hogy családtag ne legyen igazgatói munkakörben, mert nem biztos, hogy az érzelmeit ki tudja zárni. Azonban ott vagyok a tárgyalásokon, részt veszek a döntés-előkészítésekben, tapasztalatommal és kapcsolati hálómmal támogatom a döntéshozatalt. 

Mindezek mellett a hétköznapokban is azon vagyok, hogy teljességgel ellássam az apai teendőimet. Az apám sokat utazott, és számomra fontos eseményeken nem tudott ott lenni. Tanulva ebből, én szeretnék aktív részese lenni a fiaim életének, elmegyek az edzésükre, a nagyobbik fiammal bokszolni járok, próbálok modern apa lenni. 

Szerinted a fiaid továbbviszik majd a családi tradíciót, és beülnek az elnöki székbe?
Ez még számomra is nagy kérdés. Ugyanúgy akarom megközelíteni ezt, ahogy az apámtól láttam. Soha nem gyakorolok rájuk nyomást. Számomra az a fontos, hogy boldogok legyenek, és ebben szeretném támogatni őket. Azt látom, hogy a nagyobbik fiam inkább ösztönösebb ember, kreatív, humán beállítottságú, művészlélek, szereti a filmeket. A kisebbiknek pedig kőkemény logikája van, egy kis tank. Benne látom az üzleti érzéket. 

Mi számodra a luxus, mi az, amire nem sajnálod a pénzt?
Mi mindig nagyon szerényen éltünk. Nem voltak luxuscikkeink. Az apám 40 évig élt emigrációban, aztán a nulláról kezdte itthon újra felépíteni a vállalkozását. Ő nem volt annak a híve, hogy flancos életet éljen. Nincsenek vágyaim, hogy hajóm vagy sportautóm legyen. Az életemben az a luxus, ha elutazhatok Toscanába, ahol van egy házunk. Az utazásra nem sajnálom a pénzt. Fontosnak tartom, hogy a gyermekeimet elvigyem különböző helyekre, mert szeretném megmutatni nekik a világot. Például nemrég voltunk Amszterdamban, ahol biciklit béreltünk, bejártuk a várost, elmentünk a Van Gogh-múzeumba. 

Közeleg a karácsony, hogyan telnek nálatok az ünnepek?
Mindig Olaszországban találkozunk abban a házban, ahol felnőttünk. Ilyenkor pár napig az egész család együtt van. Állítunk egy hatalmas karácsonyfát, amin kézzel készített díszek vannak. Jön a Jézuska, imádkozunk, nagyon meghitt családi esemény nálunk a karácsony. Anyukám 24-én halas ételt készít, másnap – mivel ő angol származású – pulykát süt. 26-án pedig morzsapartit tartunk, és meghívjuk a barátainkat. A karácsony különösen fontos ünnep nálunk, mert volt olyan időszak, amikor szét voltunk szórva a világba, és a karácsony volt az egyetlen biztos pont az évben, amikor – bármi történhetett – együtt tudtunk lenni.