George Clayton Johnson Star Trek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolcvanhat évesen rákbetegségben elhunyt George Clayton Johnson amerikai sci-fi író és forgatókönyvíró, egyebek közt a legelső Star Trek-epizód írója és a Logan futása című kultikus tudományos-fantasztikus regény társszerzője. Amerikai filmes honlapok szerint pénteken Los Angelesben halt meg.

Az iskoláit és az egyetemet abbahagyó Johnson már fiatalon történeteket írt tévécsatornáknak. Hippiként egyik napról a másikra élt, sokat utazott, forgatókönyveit azonban aggályos pontossággal adta le, témáit majdnem mindig a misztikából és a sci-fiből merítette. Így dolgozott például az Alkonyzóna című sorozatnak, és 50 éve ő írta a legelső epizódot a Star Trek című űrsorozathoz.
Jack Golden Russell-lel együtt ő írta a forgatókönyvet A dicső tizenegy című, Frank Sinatrát, Dean Martint és Sammy Davis jr-t felvonultató, 1960-ban bemutatott nagysikerű bűnügyi komédiához, amelyet Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi címmel 41 évvel később újra feldolgoztak. William F. Nolannel együtt ő írta 1967-ben a Logan futása című sci-fit. Az 1976-ban Michael Yorkkal a főszerepben megfilmesített történet egy jövendőbeli világról, amelyben senki sem lehet idősebb 30 évesnél, világsiker lett.
George Clayton Johnson egész életében hű maradt a hippi világszemlélethez, hosszú, hófehér hajat és nyíratlan szakállt viselt, küzdött a marihuána legalizálásáért és vegetáriánusan táplálkozott. Hatvanhárom éven át, haláláig élt házasságban feleségével, Lolával, akitől két gyermeke született.
Bár a sci-fi híveinek táborán kívül nem volt különösebben ismert, rajongói nagy becsben tartották munkásságát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.