86 éves korában elhunyt Pat Harrington Jr., akit számos sorozatban láthattak a nézők, Golden Globe-ot és Emmy-díjat is kapott.

86 évesen, Los Angelesben hunyt el Pat Harrington Jr., miután egy ideje Alzheimer-kórban szenvedett. A színészt az amerikai nézők leginkább a One Day at a Time című, kilenc évadot megért szitkomból ismerhették, itt 199 epizódban játszott - alakításáért Golden Globe- és Emmy-díjjal is jutalmazták - írja az Origo

Forrás: CBS

Harrington 1949-ben tűnt fel először a képernyőn, és azóta szinte folyamatosan jelen volt a televízióban. Az itthon is látott sorozatok közül a Szerelemhajó-ban és a Gyilkos sorok-ban játszott több epizódban, de vendégszerepelt többek között a Columbo-ban, a Ki a főnök?-ben és az Öreglányok-ban is. A tévéipar a kétezres évekre sem feledkezett meg róla teljesen, egy-egy epizód erejéig közreműködött a Las Vegas-ban, a Félig üres-ben és a Férjek gyöngyé-ben is. Utolsó szerepét 2012-ben játszotta a Vérmes négyes-ben.