Jakupcsek rádióban folytatja?

Forrás: Facebook/Jakupcsek, mert érdekel -
rádió Pordán Petra Jakupcsek Gabriella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan könnyedén el tudnák képzelni, hogy a nemrég távozott Pordán Petra helyét Jakupcsek Gabriella vegye át az Önindítóban.

Hirtelen távozott Pordán Petra a rádiótól. Két műsorvezető társát, Bochkor Gábort és István Danit is váratlanul érte a hír. Petra a Sláger TV-nél kapott műsorezetői állást, ezért már nem hallhatjuk reggelente az Önindítóban.

Forrás: Facebook/Jakupcsek, mert érdekel

A Bors értesülései szerint azonban a szakmai berkekben könnyedén el tudnák képzelni, hogy a rádiózásban is tapasztalt Jakupcsek Gabriella vegye át a hölgy helyét. Az ügy kapcsán csak Bochkor Gábort sikerült elérnie a lapnak, aki diplomatikus választ adott a kérdésekre.

"Semmiképpen nem szeretnénk, ha már a keresés korai szakaszában konkrét nevek kapcsán bárki találgatásokba bonyolódna. Természetesen több név is egyből felmerült bennünk, de az is lehet, hogy olyat választunk, akire eddig nem is gondoltunk. Az elkövetkező időben több jelöltet is ki szeretnénk próbálni. Mindenképpen előny a mikrofonrutin, ami okoskodás helyett tájékozottsággal párosul. És nagyon szeretnénk, ha egy szexi hang simogatna minket, természetesen egyenrangú partnerként" - mondta a rádiós.

Íme, minden idők legviccesebb képe Schwarzeneggerrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20160215-minden-idok-legviccesebb-kepe-arnold-schwarzeneggerrol.htmlElkészült Arnold Schwarzenegger legviccesebb fotója.TV + Sztárok--"Mindenki úgy nyúljon az arcához, ahogy az neki jó legyen" - Tilla elárulta, miért plasztikáztatotthttp://www.life.hu/sztarok/20160214-till-attila-a-tv2-musorvezetoje-elarulta-hogy-miert-plasztikaztatta-magat.htmlA Story Ötcsillag Díjátadó-gálán 2016 februárjában 17. alkalommal találkozott egymással a hazai sztárvilág és a közösségi élet krémje. A Life.hu riportere Till Attilát is mikrofonvégre kapta.TV + Sztárok--Hoppá! Varga Izabella háromnegyed óra alatt készült fel a Story-gálárahttp://www.life.hu/sztarok/20160214-varga-izabella-a-baratok-kozt-szinesznoje-haromnegyed-ora-alatt-lett-kesz.htmlA Story Ötcsillag Díjátadó-gálán 2016 februárjában 17. alkalommal találkozott egymással a hazai sztárvilág és a közösségi élet krémje. A Life.hu riportere Varga Izabellát is mikrofonvégre kapta.TV + SztárokOrigoMedveczky Ilona dubajozott? Íme az igazság!http://www.life.hu/sztarok/20160214-medveczky-ilona-muveszno-dubajozott-kideritettuk-az-igazsagot.htmlAz a hír járja, hogy a 74 éves művésznő, aki egyébként csodálatos formában van, dubajozott. Nos, a Life.hu riportere kiderítette az igazságot.TV + Sztárok--Botrány! Pataky Attilát nem engedték be a Story-gálárahttp://www.life.hu/sztarok/20160214-pataky-attila-zeneszt-nem-engedtek-be-a-story-galara-botrany.htmlKíméletlen bánásmódban részesültek a bejáratnál, ezért inkább hazamentek Pataky Attiláék. Az Edda frontembere az elmúlt héten a még főszerkesztő Szalai Viviennel beszélte meg, hogy hat fővel érkezik a gálára, ám ő azóta távozott a cégtől. A bejáratnál pedig a rendezvény szervezői közölték, hogy csak hárman vannak regisztrálva.TV + Sztárok--Tovább gyűrűzik a Bochkor-botrány: Schobert Norbi is beszállthttp://www.life.hu/sztarok/20160214-tovabb-gyuruzik-bochkor-gabor-botranya-mert-schobert-norbi-is-beszallt.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, a rádiós Pierce Brosnan színész és felesége közös fotója apropóján nyilvánította ki véleményét, amivel sokaknál kiverte a biztosítékot. Úgy fogalmazott: "Aki elhanyagolja magát egy párkapcsolatban, az méltatlanná válik arra, hogy szeressék." TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.