2 éven át ültette az illatos virágot a férfi, hogy felvidítsa vak feleségét

Forrás: Yoshiyuki Matsumoto -
virág feleség Japán cukorbetegség illat férj kert vak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mrs. Kuroki néhány évvel ezelőtt veszítette el látását cukorbetegsége szövődménye miatt. A Japánban élő asszony depressziós lett, férje, Mr. Kuroki azonban nem hagyta, hogy teljesen elveszítse a nőt, akit annak idején megismert.

Mrs. Kuroki fiatalkora óta imádott a szabad levegőn ténykedni. Miután férjével, Mr. Kurokival összeházasodott 1956-ban, egy tejgazdaságot kezdtek el üzemelni közös birtokukon. A kétgyerekes házaspár boldogan élt, egészen addig, amíg Mrs. Kurokinak valami gond támadt a látásával.

Forrás: Yoshiyuki Matsumoto

Az első tünetek jelentkezése után egy héttel teljesen megvakult diagnosztizálatlan cukorbetegségének egyik szövődménye miatt. Az asszony depressziós lett, és bezárkózott a házba. Mr. Kuroki elképesztő módot talált felesége felvidítására: 2 éven keresztül ültette a virágokat a kertjükben, és gondozta a több ezer illatos növényt azért, hogy Mrs. Kurokit újra kicsalogassa a házból a virágok illatával.

Terve bevált: Mrs. Kuroki imád a kertben ücsörögni, és szagolni a virágillattól telt levegőt. Még több képért kattints ide!

Ezért ne aludj a telefonoddalhttp://www.life.hu/news/20160219-az-agyban-hagyott-telefon-tuzet-okozhat-ezert-ne-aludj-vele.htmlA New York-i rendőrség hivatalos közösségi oldalán mutatta meg az állampolgároknak, milyen komoly veszélynek teszik ki magukat, amennyiben úgy döntenek, hogy a telefonjukkal együtt bújnak ágyba. News--Vilmos herceg a modern dolgozó férfi és apa egy személybenhttp://www.life.hu/news/20160223-vilmos-herceg-nehany-kritizaloja-szerint-nem-dolgozik-eleget.htmlVilmos herceg egyik kollégája a napokban elárulta, hogy Anglia jövőbeli királya mindössze havi 80 órát dolgozik. Kritizálói keveslik, munkatársai azonban a védelmére keltek. News--Elílték a kórházi ápolóra támadó férfit http://www.life.hu/news/20160219-a-korhazi-apolora-tamado-ferfi-felfuggesztett-bortont-kapott.htmlA Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 22 éves férfit, aki késsel támadt egy kórházi ápolóra. NewsThinkstockBeindította a mémgyárat Kanye West nyitott szájjal alvós fotójahttp://www.life.hu/news/20160223-kanye-west-rapper-nyitott-szajjal-alszik-egy-kepen-ami-beinditotta-a-memgyarat.htmlHála a rapper feleségének, Kim Kardashian Westnek, az egész internetet megihlette Kanye West alvás közben készült fotója. NewsOrigoMit árul el rólad a kedvenc borod? Most megtudhatodhttp://www.life.hu/news/20160219-mit-arul-el-rolad-a-kedvenc-borfajtad-most-megtudhatod.htmlRozé, cabernet vagy chardonnay – a kedvenc borod többet mondd rólad, mint hinnéd.News--Csapatot vált az ifjú Schumacherhttp://www.life.hu/news/20160219-michael-schumacher-fia-mick-schumacher-autoversenyzo-az-olasz-prema-istallohoz-szerzodik.htmlMichael Schumacher fia, Mick Schumacher a Forma-4-es autós gyorsasági sorozatban szereplő olasz Prema Powerteamhez igazolt. NewsAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.