Bill Clinton egykori szeretője hosszú időre visszavonult a nyilvánosság elől, de az Oscar bulit nem tudta kihagyni.

A szeretőként elhíresült Monica Lewinsky ugyan nem volt jelölve egyetlen Oscar-díjra sem, mégis úgy érezte, ott a helye a sztárok között. Miközben Bill Clinton és felesége éppen kampányoltak, Monica fekete estélyiben tündökölt. 

Forrás: AFP

Az A-listás sztárok között érkezett meg a vörös szőnyegre Bill Clinton egykori ágyasa, aki azóta is nyögi azt a viszonyt. 2014-ben a Vanity Fair magazinnak írt Szégyen és Túlélés című cikkében tárulkozott ki a románcról, akkor azt hangsúlyozta, mélyen megbánta a történteket. Azóta az internetes zaklatás ellen küzd, ami az ő életét is megkeserítette, hiszen sokan bírálták a botrányos kapcsolat miatt. 

Monica Lewinsky és Bill Clinton a Fehér Házban, 1998-banForrás: Getty Images/Getty Images

Monica és Bill Clinton viszonyára 1998-ban derült fény. Kezdetben az akkori elnök erélyesen tagadta a kapcsolatot, de később beismerte, hogy intim viszonyt folytatott az akkor még gyakornokként a Fehér Házban dolgozó nővel, akit később áthelyeztek a Pentagonba.