A mátészalkai lelkésznek sikerült lekapnia az éppen távozó betörőt

Forrás: police.hu -
Mátészalka fotó mobiltelefon betörés lelkész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mobiltelefonos fényképpel buktatta le a behatolót, aki elmondása szerint azért ment a templomhoz, hogy fogadalmat tegyen, de végül mégis inkább bűncselekményt követett el.

A 44 éves helyi lakos, L. Károly vasárnap napközben tört be a templom udvarán álló épületbe. Ellopnia semmit sem sikerült, mert a lelkész meglátta, mobiltelefonjával még le is fényképezte, amikor kifelé mászott az ajtó betört üvegén - írja a Police.hu.

Forrás: police.hu

A tetten ért férfi elmenekült, de a fénykép alapján a rendőrök rövid időn belül elfogták. A férfi vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény napján többféle gyógyszert vett be, majd alkoholt is fogyasztott. Elmondása alapján azért ment a templomba, mert a tiszteletes előtt akarta megfogadni, hogy többet nem iszik, de közben meggondolta magát, és inkább a perselypénzt próbálta meg megszerezni.

Meghalt a Discovery Channel ismert szereplője, John Schnabelhttp://www.life.hu/news/20160321-elhunyt-john-schnabel-a-discovery-channel-aranylaz-alaszkaban-cimu-musorbol.htmlElhunyt az alaszkai Haines egykori polgármestere, a Discovery Channel realityjéből ismert aranyásó, aki 2016 februárjában ünnepelte 96. születésnapját. NewsOrigoÚjabb megdöbbentő részletek derültek ki Natascha Kampusch fogva tartásárólhttp://www.life.hu/news/20160321-natascha-kampusch-fogva-tartasarol-peter-reichard-ujsagiro-tar-fel-ujabb-megdobbento-reszleteket.htmlA lány nevét a világon mindenki megismerte, miután 2006-ban kiszabadult rabságából. Peter Reichard újságíró könyvében újabb részleteket tárt fel a borzasztó esetről.NewsAFPFöld órája: A világ több mint 170 országának 7 ezer városa vett részt az akcióbanhttp://www.life.hu/news/20160320-fold-oraja-a-vilag-tobb-mint-170-orszaganak-7-ezer-varosa-vett-reszt-az-akcioban.htmlA világ 178 országában mintegy 7 ezer város nevezetességei borultak sötétbe szombatról vasárnapra virradó éjjel egy-egy órára a Föld órája globális környezetvédelmi akció keretében, melyet idén immár 10. alkalommal hirdettek meg.NewsOrigoBaleset ért egy egyetemistákat szállító autóbuszt Spanyolországban, többen meghaltakhttp://www.life.hu/news/20160320-egyetemistakat-szallito-autobuszt-ert-baleset-spanyolorszagban-tobben-meghaltak.htmlBalesetet szenvedett egy egyetemistákat szállító autóbusz vasárnap Spanyolországban, Katalóniában, a busz 14 utasa meghalt, legkevesebb harmincan megsérültek - közölték a helyi hatóságok. NewsOrigo"Pillanatnyilag nem látok más alternatívát" - Újra megszólalt Schumacher menedzserehttp://www.life.hu/news/20160320-michael-schumacher-forma-1-es-autoversenyzo-nem-akart-a-media-kozeppontjaban-allni.htmlA súlyos síbalesetet szenvedett Forma-1-es pilóta utolsó kívánságát teljesíti a menedzsere, Sabine Kehm azzal, hogy nem nyilatkozik a médiának a svájci otthonában lábadozó autóversenyző állapotáról. News--A mocsári kockásliliom lett Az év vadvirágahttp://www.life.hu/news/20160319-a-mocsari-kockasliliom-lett-az-ev-vadviraga.htmlA mocsári kockásliliom lett az év vadvirága,2016-ban, eszmei értéke 50 000 forint. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.