Dollyék mégis távol maradnak a számtalan zenészt felvonultató Flipper Öcsi-emlék­esttől.

Május 29-én emlékeznek meg barátai és egykori zenésztársai Flipper Öcsiről, ám a Dolly Roll tagjai távol maradnak. Ez azért is különös, mert Öcsi velük érte el a legnagyobb sikereket. Azt pletykálják, a zenekar nem maga választhatta ki a dalt, amivel fellépnének, ezért megsértődtek és nem mennek el, de ezt Dollyék nem erősítették meg. 

Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Hát, mi nem leszünk ott. Keresse Fekete Gyulát (Szaxi Maxit), ő talán el tudja mondani, miért" - zárta rövidre Dolly. Fekete Gyula helyett a menedzser Tereh István nyilatkozott: "A bulin fellép Fenyő Miklós, Dobrády Ákos, Szandi és Bogdán Csaba, Marót Viki és Novai Gábor, színpadra áll Jáger Gyula is, mindegyikük olyan slágert énekel, amelyet a közönség egykor Öcsi előadásában hallott és szeretett meg. Az este házi­gazdája a Step együttes lesz, velük is nagy sikereket ért el Öcsi. Persze nem akkorát, mint a Dolly Rollal…Dollyék először elvállalták a fellépést, később mégis visszamondták. Nem szeretnék sárdobálásba kezdeni, legyen ennyi elég" – nyilatozta Tereh a Borsnak