A 77 ember gyilkosa, Andreas Breivik 11 milliót kapott a norvég államtól

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand -
gyilkosság mészárlás Norvégia Anders Behring Breivik
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint arról már beszámoltunk, a 2011-ben történt norvég mészárlás elkövetőjének, Andreas Breiviknek nem tetszik a börtönélet, ezért beperelte az államot. A pert megnyerte, összesen 11 millió forintos kártérítést kapott.

Elkülönítik a rabtársaitól, nincs lehetősége az önkifejezésre, kevés a vaj és langyos a kávé, megmotozzák, és még bilincsbe is verik, ráadásul Playstation 3 helyett,

csak Playstation 2-vel tud játszani.

A 77 emberéletet követelő 2011-es norvég mészárlás elkövetője, Anders Behring Breivik ezeket kifogásolta, sőt emiatt pert is indított az állam ellen, amit sikeresen megnyert.

11 millió forintos kártérítést kapott.

A norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik a tőle megszokott karlendítéssel lépett a bírósági tárgyalóterembe Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

"Demokratikus államban az embertelen és megalázó bánásmód tilalma alapvető érték. Ez mindenkire vonatkozik, terroristára és gyilkosra egyaránt" - hangoztatta Helen Andenaas Sekulic bírónő.

Az ítélet szerint mindazonáltal a norvég állam nem sértette meg Breivik magánéleti, illetve a családi élethez való jogait. Ugyanakkor elrendelték, hogy

a norvég állam fizesse ki Breivik 331 ezer koronára - csaknem 11 millió forintra - rúgó perköltségeit.

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Az ítélet nem jogerős, és meghozatala előtt mind a vád, mind a védelem jogászai - előre közölték, hogy fellebbeznek, ha nem értenek egyet a bíróság döntésével.

Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy milyen körülmények között él Breivik, ittmegnézhetitek!

A mészárlás

2011. július 22-én került sor a terrortámadásra. Előbb Oslóban egy autóba rejtett pokolgépet robbantott fel, melynek következtében nyolc ember vesztette életét, több tucatnyian megsérültek, köztük tízen életveszélyesen. A bomba 15:25:19-kor robbant fel kormányzati épületek közelében.
Két órával később rendőregyenruhában a merénylő áthajózott Utøya szigetére, ahol válogatás nélkül kezdte agyonlőni a Munkáspárt ifjúsági szervezetének táborozóit, főleg tizenéveseket. A késlekedő rendőröknek azonnal megadta magát. Mint később mondta, soha nem gondolta volna, hogy túléli ezt a napot. Tettét „könyörtelennek, de szükségesnek" nevezte. Breivik a lehető legsúlyosabb börtönbüntetést kapta, 21 évet, mivel beszámíthatónak találták. A norvég törvények értelmében maximum 21 évnyi letöltendő büntetésre ítélhető valaki.

A lánya ruhájában szelfiző apuka felrobbantotta az internetethttp://www.life.hu/news/20160421-a-lanya-ruhajaban-szelfizo-apuka-mara-megnyerte-az-internetet-es-a-lanya-is-ertekelte-a-humorat.htmlSydney Rucker eléggé megdöbbent, amikor az iskolában ülve pittyegett párat a telefonja, majd azt látta a képernyőn, ahogyan apja a báli ruhájában pózol. NewsThinkstockEgy meleg pingvinpár mozgalmat indított a jogaik elfogadásáérthttp://www.life.hu/news/20160420-egy-meleg-pingvinpar-mozgalmat-inditott-a-jogaik-elfogadasaert.htmlA berlini állatkert szóvivője szerint Stan és Olli a kezdetektől fogva egy párt alkotnak. Példát mutattak a hűség terén, sosem váltak külön, és még a szaporodási időszak közepette is kitartottak egymás mellett. NewsOrigoIntim pillanatban kaptuk el Harry herceget és Chewbaccáthttp://www.life.hu/news/20160419-intim-pillanatban-kaptuk-el-harry-herceget-es-chewbaccat.htmlVilmos és Harry herceg ellátogatott a Star Wars 8 anyaméhének számító Pinewood Studióba, ahol nem más vezette őket körbe, mint Daisy Ridley and Mark Hamill. News--James Franco: "Egy kicsit meleg vagyok!"http://www.life.hu/news/20160420-james-franco-egy-interjuban-azt-mondta-hogy-egy-kicsit-meleg-de-nem-alszik-egyutt-ferfival.htmlHollywoodban akadnak olyan világhírű sztárok, akikről régóta azt pletykálják, hogy igazából a saját nemükhöz vonzódnak. James Franco pont ilyen, és persze ha tőle függ, akkor ezek a pletykák nem is merülnek feledésbe. News--Pénzt fizet az embereknek, hogy megalázhassa őket az orosz milliomoscsemetehttp://www.life.hu/news/20160420-gregory-goldsheid-penzt-ad-embereknek-cserebe-ok-pedig-megalazzak-magukat.htmlGrigory Mamurin bebizonyította, hogy igen, van az a pénz, amiért egy ember képes akár egy pohár vizeletet is lehörpinteni. De itt nem áll meg a történet, az orosz milliomos egy Youtube-csatornát is létrehozott a folyamatosan bűvülő sorozatának, amit nevezhetnénk görbe tükörnek is. NewsOrigoMihalik Enikő 1 dollárért árulja magát a Coachellánhttp://www.life.hu/news/20160418-mihalik-eniko-egy-szal-haspoloban-flangal-baratnojevel-a-coachellan.htmlA világhírű modell, Mihalik Enikő elég szexi haspólóban tölti napjait a Coachellán, természetesen nem egyedül. Enikő a Victoria's Secret modellekkel együtt szórakozik. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.