úszószövetség Hargitay András szövetségi kapitány Hosszú Katinka olimpia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kiss Lászlót váltó szövetségi kapitány elmondása szerint hagyná, hogy az úszónő a saját útját járja, és szeretné, ha végre mindenki az úszásra koncentrálna ebben a sportágban.

Hargitay András váltotta a nemi erőszakos botránya után lemondott Kiss Lászlót úszókapitányt az úszószövetségnél.

Hargitay András Forrás: MTI/Kovács Anikó

A korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó a napokban adott interjújában elmondta: véleménye szerint mindenkinek a saját dolgával kellene foglalkoznia, mert csak akkor lehet sikert elérni, továbbá kitért Hosszú Katinkára is, akivel korábban több konfliktusa is volt a szövetségnek.

Hosszú Katinka unikum. Rá lehet kényszeríteni más sémákat, de ő a saját útját járja. Ezt megértem

- mondta el a mno.hu-n megjelent interjúban Hargitay, aki hozzátette: nem céljuk az, hogy Katinka beálljon a sorba, "hanem, hogy teljesítse ki önmagát."

Hosszú Katinka korábban összetépte azt a 12 millió forintos támogatási szerződést, amelyet a szövetségtől kapott, később pedig egy külföldi versenyre nem akarták megadni neki az engedélyt, mert későn kérte azt, a kapitányt azonban nem tájékoztatta szándékáról. Mint kiderült, Kiss tudott erről, s meg is kapta az engedélyt. Később az ob-ról távolmaradása miatt támadták: felrótták neki, hogy veszélyezteti a női váltók olimpiai kvótaszerzését, ezt azonban még az Európa-bajnokságon elérhetik.

Isten óvja a királynőt! II. Erzsébet holnap 90 éves leszhttp://www.life.hu/news/20160420-ii-erzsebet-brit-kiralyno-90-eves-lesz-aprilis-21-en.htmlÁprilis 21-én csütörtökön ünnepli születésnapját II. Erzsébet brit királynő. News--Bar Refaeli egy szál fürdőruhában mutatta meg gömbölyödő pocakjáthttp://www.life.hu/news/20160421-leondardo-dicaprio-exe-bar-refaeli-megmutatta-gombolyodo-pocakjat-terhesen-is-szep.htmlA várandós Bar Refaeli saját elmondása szerint sem a legelőnyösebb fotóval rukkolt elő az Instagram-oldalán, de szerintünk neki még ez is jól áll. News--James Franco: "Egy kicsit meleg vagyok!"http://www.life.hu/news/20160420-james-franco-egy-interjuban-azt-mondta-hogy-egy-kicsit-meleg-de-nem-alszik-egyutt-ferfival.htmlHollywoodban akadnak olyan világhírű sztárok, akikről régóta azt pletykálják, hogy igazából a saját nemükhöz vonzódnak. James Franco pont ilyen, és persze ha tőle függ, akkor ezek a pletykák nem is merülnek feledésbe. News--Sörrel a kezében adta első interjúját Mark Zuckerberghttp://www.life.hu/news/20160420-mark-zuckerberg-10-evvel-ezelott-sorrel-a-kezeben-rovidnadragban-adta-elso-interjujat.htmlA Facebook atyja ráadásul nem a tőle már megszokott öltözéket viselte. Fehér pólóban és rövidnadrágban beszélt a közösségi oldalról. News--11 hónapos gyermekkel fajtalankodott egy ózdi férfihttp://www.life.hu/news/20160420-ozd-f-janos-52-eves-ferfi-pere-szerdan-kezdodik-11-honapos-kisfiuval-fajtalankodott-oralis-aktust.htmlSzerdán indul annak a férfinak a pere, akit rajtakaptak, hogy egy 11 hónapos kisfiúval folytatott orális aktust. A gyermek egyik hozzátartozója érte tetten F. Jánost. News--Dudás Miklós edzőjét is megbüntetik a doppingvétség miatthttp://www.life.hu/news/20160420-dudas-miklos-kajakos-doppingvetsege-miatt-edzojetol-pal-zoltantol-megvonjak-a-tamogatast.htmlA magyar kajakos kettőtől négy évig terjedő eltiltásra számíthat, mindemellett pedig ezdőjének, Pál Zoltánnak is bűnhödnie kell a hírek szerint. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.