Sokan nem hiszik, hogy Kiss László elkövette a nemi erőszakot

Forrás: MTI/Kovács Anikó -
Kiss László úszószövetség nemi erőszak Százhalombatta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Kiállás Kiss László mellett” címmel indult aláírásgyűjtés Százhalombattán, méghozzá az úszóedzőről elnevezett uszodában.

A hvg.hu információi szerint aláírásgyűjtés indult Százhalombattán, a Kiss Lászlóról elnevezett sportuszodában, mivel a mesteredző csoportos nemierőszak-ügye miatt felmerült, hogy visszavonják díszpolgári címét, illetve

megváltoztatják a róla elnevezett helyi sportuszoda nevét is.

A Kiss László Sportuszoda Fotó: Polyák Attila - Origo

A lap információi szerint most úgy tűnik - legalábbis a birtokukba került nyilatkozat alapján - hogy

sokan kétségbe vonják, hogy Kiss bűnös az amúgy bírósági ítéletben megállapított bűncselekmény elkövetésében.

„Ez a kiállás nem azt jelenti, hogy a bűn – már ha elkövették – feledhető, eltagadható, noha a bűnhődés, a vezeklés, a megbocsátás, a feldolgozás szintén szerves része az emberiség történetének” – írják a Kiállás címet viselő dokumentumban.

A nyilatkozat szövege – mi mellett áll ki pontosan, aki aláírja?

„Alulírottak határozottan kijelentjük, hogy tiszteletben tartjuk törvényi és erkölcsi normákat, és az erőszak minden formáját elítéljük. Ugyanakkor mi, akik őt közelebbről ismerjük, vele különféle formában együtt dolgozunk, Kiss Lászlóban egy igazi edzőlegendát, nagyszerű sportembert tisztelünk.

Ez a kiállás nem azt jelenti, hogy a bűn – már ha elkövették – feledhető, eltagadható, noha a bűnhődés, a vezeklés, a megbocsátás, a feldolgozás szintén szerves része az emberiség történetének.

Ez a kiállás azonban mindenképpen jelzi, hogy nem kívánunk hátat fordítani valakinek, aki évtizedek alatt oly sokat adott ennek az országnak, és Százhalombattának. Tegnap még mindenki becsülte, ma sokan illetik megvetéssel. MI HOLNAP IS TISZTELNI FOGJUK."

(a kiemeléseket és a helyesírási hibákat is változtatás nélkül közöljük – a szerk.)

A hvg.hu egyébként megkereste az üggyel kapcsolatban az uszodát vezető Vizi Csabát, aki tagja a Kiss mellett felsorakozó Magyar Úszószövetség elnökségének, egyben a szövetség Jövő Bajnokai programjának régióvezetője. Először annyit mondott, hogy „nem kompetens” nyilatkozni, de miután felhívták a figyelmét arra, hogy egy közpénzből fenntartott intézményt vezet, röviden beszélt az aláírásgyűjtésről, és elismerte, hogy mindez valóban zajlik az uszodában.

Kiss László Forrás: MTI/Kovács Anikó

A Kiss László-ügy

A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a hatvanas években három évig börtönben volt csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt. Kiss Lászó 1961-ben két csapattársával együtt megerőszakolt egy fiatal nőt.
A fejlemények szerint a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányának egyik társa, L. László felcsalta másik társuk, V. Lajos lakására, ahol azt mondták a nőnek: addig nem engedik ki, amíg nem közösült velük. Közben L. beengedte a lakásba Kisst és V. Lajost, akikkel együtt megtámadták a nőt. A teljes cikket itt elolvashatod!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.