Anyák napja alkalmából az Iron Lady édesanyjával, Bakos Barbarával beszélgettünk, arról, hogyan kell egy szülőnek úgy támogatnia gyermekét, hogy az ne a megfelelési kényszer miatt akarjon bizonyítani.

Hosszú Katinka és édesanyja a „Köszi, Anyu!” kampányhoz adták a nevüket, és egy sajtótájékoztatón meséltek arról, az ő életükben mikor adódott olyan helyzet, hogy az őszinte anyai szavakra és támogató biztatásra volt szükség. 

Forrás: P&G

„Katinkát 19 évesen kellett elengednem, amikor Amerikában kapott ösztöndíjat. Akkor a napi kapcsolatunk heti telefonbeszélgetésre korlátozódott. Az első pár hónap a beilleszkedésről szólt, és bizony az első hét után jött a telefon, hogy inkább visszajönne Magyarországra. Nyílván tudtuk mind a ketten, hogy ez nem lesz könnyű időszak, és valóban nagy próbatétel volt. Nem maradt más, csak a biztatás, szavakban és energiákban" – kezdte Barbara. Katinka pedig egy videóüzenetben mesélte el, ő hogyan élte meg ezt az időszakot.

„Amikor 19 éves koromban Bajáról egyből Los Angelesbe költöztem, nagyon örültem a lehetőségnek, mert kalandvágyó voltam, és úgy gondoltam, itt az idő, hogy világot lássak. Ám amikor megérkeztem, rájöttem, a nyelvet sem beszélem még úgy, ahogy kellene, és rettentően honvágyam lett. Akkor rájöttem, nem minden úgy van, ahogyan elképzeltem. Skype-on tartottuk a kapcsolatot anyukámmal, és mondtam neki, hogy nekem ennyi elég volt, inkább hazautaznék. Akkor biztatni kezdett, és azt tanácsolta, ha már a repülőjegyem karácsonyig szól, addig maradjak, és ha nem változnak az érzéseim, akkor karácsony után már ne utazzak vissza. Pontosan tudta, addigra beilleszkedem, és megkedvelem az ottani életet, igaza lett. Januárban visszamentem, mert addigra megszerettem az egyetemet, és már az angol is jól ment. Ha abban az időszakban édesanyám nem biztat, és nem küldi az energiát, akkor lehet, nem fejeztem volna be a kinti egyetemet, ez az egyik a sok dolog közül, amit neki köszönhetek" - mondta Katinka, aki hozzátette, nem volt egyszerű kamasz, és bizony hálás azért, hogy abban az időszakban is türelemmel fordultak felé a szülei.

Fotó: Polyák Attila - Origo

„Kamaszkorában voltak olyan időszakok, amikor nem úgy teljesített, ahogy szerettük volna. Akkoriban a lelket kellett bennem tartani, hogy van értelme annak, hogy napról napra megküzdjön önmagával. Mivel ezt egy 15 éves kamasznál szigorral nem lehet elérni, ezért empátiára volt szükség, és támogató légkörre a család részéről.

Mi sosem lihegtünk a nyakában, nem váltam edzővé, nem voltak elvárások" – magyarázta Barbara, aki a legnehezebb időszakról is őszintén vallott.

Katinka anyák napjáról
„Nemcsak anyák napján, hanem az év minden napján hálásnak kell lenni a szüleinknek! Anyukám mindig minden helyzetben mellettem állt, és támogatott engem. Sosem várt el tőlem eredményeket, mindig szeretettel biztatott.”

„Amikor a londoni szereplése nem úgy sikerült, ahogy vártuk, az egy nagyon kemény, torokszorító időszak volt számunkra. Tudtam, mennyire készült az olimpiára, mennyi munka volt benne, és picin múlott a siker.

Amikor hazajött, láttam, hogy padlón van, ezt nem volt egyszerű megemészteni, és nagyon erősnek kellett lennem, hogy ne mutassam ki az aggódásom. Akkor sokat beszélgettünk arról, mi az út, mi következzen, mi a megoldás. Még az is benne volt a pakliban, hogy visszamegy Amerikába, diplomázik, és más úton megy tovább" – mesélte Barbara, akit arról is faggattunk, a riói olimpián ott lesz-e lánya mellett.
„Közösen úgy döntöttünk, hogy az olimpiára nem utazunk vele. Igaz, tervbe volt véve, hogy az egész család kiutazik, de végül úgy döntöttünk, itthonról drukkolunk neki, mert így nyugodtabb lesz, hiszen nem kell azon aggódnia, anyuék megérkeztek-e? Jó helyen vannak-e? Nem szeretnénk, ha neki ezzel kellene foglalkoznia. Szenzációs, ha egy versenyen ott lehetünk, az pótolhatatlan élmény, de mi azt szeretnénk, hogy önmagára kelljen koncentrálnia, és teljesen mindegy, hol vagyunk, az energiák működnek, és tudja, hogy mennyire szorítunk neki" - szögezte le Barbara.