Gesztesi Károly nem akar többé színpadra állni

színpad rendező színész producer Gesztesi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű művész mögött nehéz időszak áll, azonban most rendeződni látszik élete és azt is elmondta, a jövőben inkább a produceri, rendezői oldalra állna át.

Gesztesi Károly bevallotta, nem fogadott el senkitől segítő kezet, nem ment kórházba és gyógyszerre sem volt szüksége. A színész hónapok óta sportos életet él, és sikerült mellőznie az alkoholt

„Megvívom a magam harcait, tudom, hogy mit kell csinálnom. A tanulság az, hogy vannak időszakok, amikor az ember elindul a csúszdán, akkor ott kell nagyon vigyázni. Adtam magamnak két hetet, hogy eldöntsem, a munkákkal mi legyen, de most csöndet szeretnék magam körül. Gondolkodni kell, nem kell kapkodni, a rossz döntés csúszdához vezet. Egy biztos nem színházba szeretnék dolgozni, inkább filmekben és átállni a túloldalra a produceri, rendezői oldalra" – magyarázta Gesztesi Károly.

Kemény kihívás vár a magyar sztárpárokrahttp://www.life.hu/sztarok/20160501-a-tv2-dragam-add-az-eleted-game-showban-abel-anita-es-majka-kemeny-kihivas-ele-allitja-a.htmlA TV2, Drágám, add az életed! gameshow-ja sokkal több, mint a megszokott celebpárokat felvonultató műsorok. Itt valóban foggal-körömmel küzdenek a férfi szereplők. TV + Sztárok--Te bírnád ezt a tempót? Így telnek Miranda Kerr hétköznapjai http://www.life.hu/sztarok/20160502-miranda-kerr-modell-hetkoznapjai-ilyen-hektikusan-telnek.htmlAzt gondolnád, hogy modellnek lenni könnyű? Akkor olvasd el, hogyan telt Miranda Kerr Ázsiában tett körútja. TV + Sztárok--Lola és Markó Robi estek ki a Nagy Duettbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20160501-lola-es-marko-robert-parosa-tavozott-a-tv2-nagy-duett-musorabol-kiestek.htmlHiába adtak bele mindent, búcsúszniuk kellett a Nagy Duett élő showjától. TV + Sztárok--Rubint Réka igazán csodásan énekelt: És hagyta, hogy lóháton csábítsák elhttp://www.life.hu/sztarok/20160501-rubint-reka-igazan-csodasan-enekelt-es-hagyta-hogy-lohaton-csabitsak-el.htmlA fitnesz nagyasszonya tartott ugyan a lovas produkciótól, hiszen Pintér Tibi mellett egy kiszámíthatatlan duettparnerrel is fel kellett vennie a versenyt. TV + Sztárok--Kiderült! Nádai Anikó szerelmes volt Sebestyén Balázsbahttp://www.life.hu/sztarok/20160501-nadai-aniko-szerelmes-volt-sebestyen-balazsba-amig-ra-nem-jott-valamire.htmlA Gyertek át szombat este! adásában celebek csapnak össze egy civil csapatkapitánnyal az élükön. Tegnap Szabó Zsófi, Fluor Tomi és Istenes Bence alkották az egyik csapatot, míg a másikban ÉNB Lali, Nádai Anikó és Dombóvári István voltak. TV + SztárokRTLKLUBLagzi Lajcsi: "Épp alsógatyában és trikóban álltam ott..."http://www.life.hu/sztarok/20160501-lagzi-lajcsi-interjut-adott-hogy-milyen-megalazo-volt-amikor-kijottek-hozza.htmlMielőtt feleségével együtt elvitték volna a rendőrök, egy televíziós társaság tulajdonosa közölte Lajcsival, hogy mi fog velük történni, de ő csak nevetett ezen.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.