Hoppá! Ősrégi tablóképen Iszak Eszti, Dukai Regina és Puskás Peti

Forrás: redlemon -
tablókép Puskás Peti régi fotó Dukai Regina Iszak Eszter érettségi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az érettségi már rég volt, ám a retrofotók őrzik a sztárok évekkel ezelőtti arcát. Most megnézheted, hogyan festettek tablóképükön.

A felnőttkorba lépés egyik szimbólumának is tekinthető, amikor a középiskola végét jelentő tablók kikerülnek a falra. A tablóképeket nézegetve évekkel később azonban nem csak jóleső érzések töltik el az embert.

Forrás: redlemon

„Borzasztó szőke voltam akkor, és egészen másképp néztem ki, mint most. 3 milliméteres hajam volt a középiskolában, ami először barna volt, majd egymást követték a vadabbnál vadabb színek. Ráadásul volt egy rapper korszakom is, amikor apukám és a bátyám ruháit hordtam, szóval anyukám és a nagymamám csak azt várták, mikor lesz belőlem végre lányos lány" – mesélte nevetve Regina.

Forrás: redlemon

„Az osztályfőnök elképzelése az volt, hogy civil ruhás, Duna-parti képek kerüljenek a tablóra, de nekem ez annyira nem tetszett. Szerencsére hagyományos képek is készültek, én inkább azokat őriztem meg" – mesélte Eszti a VIVA Tv műsorvezetője.

Forrás: redlemon

„Nekünk még klasszikus változatban készült a tablóképünk, ami a mai napig kint van a suli falán" – mesélte Peti, akiről valóban retro ez a fotó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.