Bár jótékony célból gyűlt össze több művész csütörtökön este a Duna Palotában, hatalmas csalódás lett a vége. A gálát egy tragikus sorsú, szegénységben élő család megsegítésére szervezték. Többek között Kökény Attila, Kocsis Tibor, Malek Andrea, Lola, Tóth Vera és Tóth Gabi vállalta, hogy ingyen fellépnek, de csalódniuk kellett.
A művészek nem próbálhattak, elmaradt a hangbeállás, és kiderült, hogy a hangosítás is hiányos, mikrofonból pedig csupán egy állt rendelkezésre. "Megaláztak minket!" - jelentett ki Tóth Vera. "Senki nem foglalkozott velünk, ilyen amatőr rendezés mellett nem lehet profi műsort adni, úgyhogy nem lépünk fel Gabival! A város másik végéből taxiztam ide a saját költségemen, hogy segítsek. Inkább a családnak adtam volna a pénzt, de megkeresem a módját, hogy a számlaszámukra átutaljunk bizonyos összeget. Sajnálom" -tette hozzá, de kellemetlenség érte Lolát is.

"Az öltözőhöz kísértem Lolát, de a biztonsági őrök ebben megakadályoztak, szó szerint kidobtak, nem engedtek a közelébe. Botrányos, ilyennel még nem találkoztam" - nyilatkozta az énekesnő menedzsere a Blikknek.