Ezért nézel ki úgy, mint a saját öreganyád - Nem biztos, hogy csak a te hibád

Forrás: Dreamstime -
öregedés genetika ráncok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szakértők szerint bizonyos génvariánsok magyarázatot nyújthatnak arra, hogy azonos korú emberek közül miért néznek ki egyesek fiatalabbnak, mint mások. Kiderült, hogy akik egy bizonyos gén variánsát hordozzák magukban, akár két évvel is öregebbnek látszódnak, mint azok, akikben ez a génvariáns nem található meg.

Az MC1R elnevezésű génről eddig is lehetett tudni, hogy felelős a bőr- és hajszínünkért, illetve, hogy egyes variánsai gyakoribbak a vörös hajú, fehér bőrű, szeplős személyeknél. Most azonban az is kiderült, hogy ugyanez a génvariáns felelős azért is, ha valaki a koránál idősebbnek néz ki, és ez független attól, hogy az illetőnek milyen tónusú a bőre, illetve, hogy láthatóak-e rajta bármilyen, a nap által okozott bőrkárosodások, például foltok vagy ráncok.

Forrás: Dreamstime

Amint arra dr. Orit Markowitz, a New York-i Mount Sinai Kórház munkatársa felhívta a figyelmet, sokan csupán a ráncokkal kapcsolják össze azt, hogy valakin mennyire látszik meg a kora, pedig az arc formájának, például a megereszkedett állnak is nagy szerepe lehet ebben. A kutatásban résztvevő David Gunn hozzátette, hogy sajnos a „fiatalság génje” nem létezik, és abban, hogy ki mennyire fiatalosan néz ki, a gének mellett számos egyéb tényezőnek – például az életmódnak – is szerepe van, ugyanakkor tény, hogy a fent említett bizonyos génvariáns szintén hatással lehet a kinézetre.

A vizsgálat során Gunn és munkatársai közel 2700 holland felnőtt teljes DNS-állományát térképezték fel, és emellett azt is behatárolták, hogy arcképük alapján ki mennyi idősnek néz ki. Kiderült, hogy akikben megvolt az MC1R génnek az a bizonyos variánsa, két évvel idősebbnek nézett ki, mint az, akiben nem. A kutatók azt is megállapították, hogy bár ez a génvariáns jellemzően a világos bőrűkben van jelen, a sötétebb bőrűeknél is előfordulhat.

A vizsgálat további részleteiről a Current Biology című lap árpilisi számában olvashatnak az érdeklődők.

Retteg A Nagy Duett döntőjétől Kulcsár Edinahttp://www.life.hu/sztarok/20160604-retteg-a-nagy-duett-dontojetol-kulcsar-edina.htmlAhogy már megíruk, Kulcsár Edina hangszalag-gyulladással küzd, így egyrészt fél attól, hogy nem tud maximálisan teljesíteni A Nagy Duett vasárnapi döntőjén, másrészt attól is tart, hogy a hangját is elveszítheti. TV + Sztárok--Angliában folytathatják tovább Tvrtkóékhttp://www.life.hu/sztarok/20160604-angliaban-folytathatjak-tovabb-vujity-tvrtkoek-zsolnay-gyongyi-kosarlabdazo-angliaban-edzoskodik.htmlSzombaton láthatjuk először a Duna Tv képernyőjén Vujity Tvrtko új műsorát, lapinformációk szerint nem biztos, hogy a műsorvezető és családja Magyarországon marad. TV + Sztárok--Hatalmas meglepetést okozott a várandós Liptai Claudiahttp://www.life.hu/sztarok/20160604-hatalmas-meglepetest-okozott-liptai-claudia.htmlA műsorvezető A Nagy Duett-beli kollégáinak lesett az álluk. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.