Chris Evans az utca közepén fojtotta alkoholba a bánatát

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown -
alkohol Top Gear Chris Evans sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, hogy egy kissé összecsaptak a hullámok Chris Evans feje fölött. Legalábbis mi el sem tudunk képzelni más magyarázatot arra, hogy a sztár miért üldögél Londonban a járdán alkoholt iszogatva.

Nemrég még arról írtunk, hogy óriási felháborodást váltott ki a Chris Evans és Matt LeBlanc nevével fémjelzett Top Gear című autós műsor legutóbbi adása, mert azzal vádolják őket, hogy meggyaláztak egy emlékművet.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

Nos, most egy újabb botrány kapcsán "csak" Chris Evans neve merült fel, ugyanis a műsorvezetőt a napokban Londonban, az otthonától nem messze, az utcán kapták lencsevégre. Ebben még nincs is semmi különös, ám a sztár egy nagy pohár bort kortyolgatva ült a járdán, és

látszólag cseppet sem zavartatta magát.

Ha kíváncsi vagy a képekre, itt megnézheted őket!

Chris Evans a Top Gear egyik adásában Forrás: BBC

Evansnak egyébként már korábban is meggyűlt a baja az alkohollal, 2011-ben például az egész világ előtt megfogadta, hogysoha többé nem iszik.

Pamela Anderson fiai minél idősebbek, annál szexibbekhttp://www.life.hu/sztarok/20160608-pamelon-anderson-fia-minel-oregebb-annal-szexibb.htmlPamela Anderson sosem szégyenlősködött, ezért lepődtünk meg rajta, hogy a napokban egy meglehetősen szolid ruhában jelent meg, ráadásul a dögös idősebb fia is tiszteletét tette a vörös szőnyegen. TV + Sztárok--Kiszabadult a világ legszexibb bűnözője - Máris Hollywood felé vette az iránythttp://www.life.hu/sztarok/20160607-kiszabadult-a-legszexibb-bunozo-aki-illegalis-fegyverviselesert-kerult-bortonbe.htmlÚgy tűnik, hogy a legjobb dolog, ami Jeremi Meeks-szel történhetett az volt, hogy börtönbe került. Ekkor figyelt fel rá egy modellügynökség, ami a férfi szabadulása után rögtön egy szerződést ajánlott neki. TV + SztárokOrigoMariah Carey ennél cikisebben nem is viselkedhetett volnahttp://www.life.hu/sztarok/20160608-mariah-carey-ennel-cikisebben-nem-is-viselkedhetett-volna.htmlÚgy tűnik, hogy az énekesnő egyáltalán nem volt tisztában a Carpool Karaoke nevezetű műsor lényegével, ami a nevéből adódóan arról szól, hogy a sztár együtt énekel a műsorvezetővel, ám Carey erre nem volt hajlandó. Nemrég kiderült, hogy miért viselkedett ennyire cikisen! TV + Sztárok--Ezt nézd! Új frizurát vágatott magának Marsi Anikóhttp://www.life.hu/sztarok/20160603-egy-vagany-frizurat-vagatott-maganak-marsi-aniko.htmlNem hiszünk a szemünknek! A Tények műsorvezetője megszabadult régi frizurájától és egy röbidebbre váltott. Szerintetek jól áll neki? TV + SztárokOrigoBruce Willis imádja, ha a tekintetét beszippantja a popók örvényehttp://www.life.hu/sztarok/20160525-bruce-willis-imad-a-nok-popojaban-gyonyorkodni.htmlA kis hamis! Bruce Willis 61 évesen sem vesz vissza a tempóból, ráadásul felesége szeme láttára nézegeti fiatal lányok hátsóját. TV + Sztárok--Kanye West egykori testőre bosszút állt! Megdöbbentő dolgokat árult el a sztárrólhttp://www.life.hu/sztarok/20160525-kanye-west-egykori-testore-bosszubol-megdobbento-dolgokat-arult-el-a-sztarrol.htmlLehet, hogy a sértődöttség vezérli, lehet, hogy nem, de Kanye West volt testőre, Steve Stanulist meglepő dolgokat árult el a rapperről: betegesen féltékeny, még a lift hívógombját sem hajlandó megnyomni, kiakad, ha a kocsi anyósülésén kell utaznia, és nem ismeri azt a szót, hogy bocsánat. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.