Hűtőbe rakva próbálta megmenteni forró kocsiban hagyott kisbabája életét

Forrás: Dreamstime -
halál kocsi kisbaba Nyár autó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 33 éves Michael Thedford a kocsija hátsó ülésén felejtette 6 hónapos gyermekét. Miután eszébe jutott, kétségbeesve próbálta megmenteni, hűtőbe rakta a felforrósodott csecsemőt.

A jelenleg munkanélküli középiskolai tanár az óvodába indult gyermekeivel egy keddi napon. A 3 és 5 éves gyermekét kirakta, és hazavezetett, de kisbabájáról, Freniről megfeledkezett. Hazaérve lefeküdt aludni, miközben a csecsemő a forró autóban maradt.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Négy óra alvás után fedezte fel gyermekét a hátsó ülésen. A kinti hőmérséklet 32 fok körül volt. A gyermek teljesen merev és forró volt, amikor a kocsiban rátalált az apa. Michael pedig a hűtőbe rakta gyermekét, a hatóságok által meghatározhatatlan időre. Ezután vette ki, és próbálta meg újraéleszteni, valamint szólt a hatóságoknak és a feleségének is. Az apát letartóztatták, és emberöléssel vádolják - írja a rawstory.com.

Vége! Kilépnek a britek az EU-bólhttp://www.life.hu/news/20160624-nagy-britannia-kilep-az-europai-uniobol-igy-dontottek-a-szavazok.htmlVáratlan eredmény a brit uniós népszavazáson: az előrejelzések szerint 52-48-ra a kilépéspártiak nyernek. Az eredmény óriási meglepetés az utolsó közvéleménykutatások jóslataihoz képest.News--Kiss László a börtön után is erőszakoskodott? Ezt állítja egy asszonyhttp://www.life.hu/news/20160623-kiss-laszlo-a-borton-utan-is-allolag-eroszakoskodott-ezt-allitja-egy-asszony.htmlLassan lecsitultak a kedélyek Kiss László ügyében, most azonban egy újabb áldozat került elő. NewsMTI/Földi ImreMoziban lövöldözött egy fegyveres Németországbanhttp://www.life.hu/news/20160623-moziban-lovoldozott-egy-fegyveres-nemetorszagban-vegul-lelottek.htmlÁlarcos fegyveres lövöldözött a Frankfurt melletti Viernheim mozikomplexumában. 25 ember megsérült, de nem a lövésektől, hanem a rendőrségi könnygáztól. A támadót lelőtték. NewsEszméletlen, félmeztelen nőt találtak a belvárosban a tegnapi magyar meccs utánhttp://www.life.hu/news/20160623-eszmeletlen-felmeztelen-not-talaltak-a-belvarosban.htmlFélmeztelen, eszméletlen nőt találtak a Wesselényi és a Kertész utca sarkán csütörtökön. A járókelők odahívták két arra járó rendőrt, akik értesítették a mentőket. News--Ciprus legsúlyosabb erdőtüzét egy 12 éves kisfiú okozta véletlenülhttp://www.life.hu/news/20160623-ciprus-legsulyosabb-erdotuzet-egy-12-eves-kisfiu-okozta-veletlenul.htmlSikerült megfékezni a négy napon át tomboló ciprusi erdőtűz terjedését, jelentette be a ciprusi igazságügyi miniszter. Két tűzoltó meghalt, három megsebesült, 15 négyzetkilométernyi fenyőerdő és mezőgazdasági terület veszett oda. A tüzet egy 12 éves fiú okozta véletlenül. News--Itt az idei első hőségriadó: másodfokú riasztás! http://www.life.hu/news/20160623-masodfoku-hosegriasztast-adott-ki-az-orszagos-tisztifoorvos-elso-hosegriado.htmlMásodfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos. Ugyan csütörtökön néhány helyen eshet, de akár 36 fok is lehet a Köpönyeg.hu szerint. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.