A Tetthely című sorozat Schimanski felügyelője rövid betegség után június 19-én hunyt el - közölte a sajtóval vasárnap este egy munkatársa. 

A színészt az egyik legsokoldalúbb német előadóművészként tartották számon: híres filmszerepei között volt például Mengele - Az igazság nyomában, melyben a címszereplőt alakította 1999-ben. A legismertebb a Tetthely című német bűnügyi sorozatban látható alakítása: 32 év alatt 48-szor játszotta el a szerepet - írja a Spiegel.  

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Rainer Jensen

Két évvel ezelőtt jelentette be, hogy 65 év színjátszás után visszavonul. Életművéért 2007-ben neki ítélték a német televíziós díjat, a Deutscher Fernsehpreis-t, 2014-ben megkapta a szövetségi érdemkeresztet.