Ivott és drogozott is a nizzai merénylő

Forrás: MTI/AP/Luca Bruno -
terrortámadás terror drog alkohol Nizza sertéshús merénylő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
84 ember halálát okozta a nizzai merénylő, amikor egy kamionnal a tömegbe hajtott a francia nemzeti ünnepen. Többen még most is válságos állapotban fekszenek a kórházban, így bármelyik pillanatban növekedhet az áldozatok száma. Kiderült, hogy a merénylő nem vetette meg az alkoholt és a kábítószereket sem.

Csütörtök este a francia nemzeti ünnepen hajtott a tűzijátékra váró tömegbe egy pakisztáni származású Nizzában élő férfi. A 31 éves Mohamed Lahouaiej Bouhlel szlalomozva haladt a sétányon, hogy minél több áldozatot szedjen akciójával. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára, eddig 84 a halálos áldozatok száma, köztük sok a gyerek.

Forrás: MTI/AP/Luca Bruno

Volt feleségét, rokonait és ismerőseit is kihallgatták a merénylőnek, akiről kiderült, renget olyan szenvedélye volt, melyet az iszlám tilt.

Többek között ivott, drogozott és még sertéshúst is evett a férfi, aki minden bizonnyal nagyon gyorsan radikalizálódott,

láthatatlan volt a titkosszolgálatok számára. Apja azt állítja, hogy fia mentális zavarokkal is küzdött. "Nehéz időszakon ment át, elvittem pszichiáterhez, azt mondta, súlyos mentális problémája van" - nyilatkozta az apa, aki arról is beszámolt, hogy korábban idegösszeroppanása volt a fiának. A merénylő egyébként egy piti bűnöző volt, néhányszor már összetűzésbe került a törvénnyel - írja az Independent.

Szívszorító sorok: így mondott köszönetet a Máltán vízbe fúlt fiú anyjahttp://www.life.hu/news/20160718-maltan-vizbe-fult-magyar-17-eves-fiu-bence-anyukaja-szivszorito-sorokkal-mondott-koszonetet.htmlA családi nyaralásnak hatalmas tragédia lett a vége. Máltán egy 17 éves magyar fiú valószínűleg a tengerbe veszett, miután nem tért vissza a partra az úszásból. News--Nem foglalkozott kislánya sérüléseivel a megerőszakolt kétéves anyukájahttp://www.life.hu/news/20160718-megeroszakolt-keteves-kislany-anyukaja-nem-foglalkozott-gyermeke-seruleseivel.htmlElőzetes letartóztatásba helyezték a megerőszakolt kétéves kislány édesanyját és nevelőapját, J. Szilviát és H. L. Józsefet, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyomoz a rendőrség. Azzal gyanúsítják a párt, hogy sanyargatták a gyerekeket.News--Barátnője bántalmazásáért ítélték el a sztárriporter testvéréthttp://www.life.hu/news/20160718-baratnoje-bantalmazasaert-iteltek-el-a-kereskedelmi-csatorna-sztarriporterrenek-testveret.htmlMaradandó sérüléseket szenvedett a megvert lány, akivel egy haza sztárriporter testvére bánt el. A férfi felfüggesztett börtönbüntetést kapott. NewsThinkstockMegvan Magyarország legszebbje: Gelencsér Tímea képviselheti hazánkat!http://www.life.hu/news/20160717-o-magyarorszag-legszebbje-gelencser-timea-kepviselheti-hazankat-nemzetkozi-versenyeken.htmlTatár Csilla ragyogóan szép volt, Kulcsár Edina pedig egy perc alatt változott át énekesből dívává. Sztárokból nem volt hiány a Magyarország Szépe döntőjében, és persze sportolókból sem. Utóbbi kategóriát Dzsudzsák Balázs képviselte. News--Vége az ócska időjárásnak: Hétfőtől visszatér a nyár!http://www.life.hu/news/20160717-idojaras-elorejelzes-vegre-vege-az-ocska-idonek-hetfotol-visszater-a-nyar.htmlA jövő héten is várható eső, de ezzel együtt már több lesz a napsütés és melegszik is a levegő, ismét 30 Celsius-fok körüli maximumokra lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből. News--Szívszorító! Így emlékeznek pilótatársai az egy éve elhunyt Bianchirahttp://www.life.hu/news/20160717-igy-emlekeznek-pilotatarsai-az-egy-eve-elhunyt-jules-bianchira.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, ma egy éve, hogy 25 esztendősen távozott az élők sorából Jules Bianchi Forma-1-es pilóta. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.