Az Éjjel-Nappal Budapest Marcija eltűnik a képernyőkről

sorozat Éjjel-nappal Budapest RTL
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csütörtökön láthattuk utoljára a képernyőkön az Éjjel-Nappal Budapest egyik alapszereplőjét. Magyarország egyik legnépszerűbb sorozatát elhagyja Marci, aki az első adás, 2013. február 11., óta szerepelt az RTL Klub képernyőjén.

"Az utolsó forgatási napon csak úgy cikáztak bennem az érzések. Először azt gondoltam, milyen hamar eltelt 3,5 év, aztán hirtelen úgy éreztem, elveszítem a családom. Ezt csak az érezheti, aki volt már ilyen helyzetben" – mondta szomorúan Marci.

Fotó: Marton Szilvia/Origo

"Van bennem félelem, hogy akkor most hogyan tovább az ÉNB után.... Rossz érzés, kicsit olyan, mint amikor annak idején feljöttem Pécsről és bekerültem a sorozatba. Persze akkor meg sem fordult a fejemben, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb sorozatának leszek főszereplője, és teljesen megváltozik az életem. Én is megváltoztam, ez jól látszik a képeken." – folytatta a távozó sorozatsztár.

Levágatta hosszú haját ÉNB Marci, Éjjel-Nappal Budapest Forrás: Facebook/Éjjel-Nappal Budapest

"Az utolsó napon már az első jelenetben sírtam, de nem csak én, Joe, Barbi és Alexa is. A megható búcsúzás perceit láthatják majd a nézők is.Sosem felejtem el az Éjjel-Nappal Budapestet, rengeteg barátot szereztem itt. A legjobb viszonyban Gáborral voltam, de kétnaponta beszéltem Kristóffal is. Sokan kérdezték már tőlem, hogyan rangsorolnám a lányokat a sorozatból. Most, hogy búcsúzom elárulom, nálam Evelin, Maja, Karola a sorrend." – tette hozzá mosolyogva Marci.

Nicky Romero elárulta, hogy miért nincsenek női DJ-k a top mezőnybenhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-nicky-romero-elarulta-hogy-miert-nincsenek-noi-dj-k-a-top-mezonyben.htmlNicky Romero holland DJ - producer, akit milliók követnek szerte a világon. A Sziget Fesztivál partisátrának kiemelt fellépője a szettje előtt mesélt többek közt arról, hogy miért nincsenek női DJ-k a top mezőnyben, de azt is megtudhattuk, miért fontos számára a társadalmi munka. TV + SztárokOrigoCseh Lacit hatalmas csókkal várta haza szerelmehttp://www.life.hu/sztarok/20160818-cseh-lacit-hatalmas-csokkal-varta-haza-szerelme-dia.htmlCseh László tegnap érkezett haza az olimpiáról, ahol 100 pillangón ezüstérmes lett. Szerelme, Dia pedig egy forró csókkal üdvözölte. TV + Sztárok--Vastag Csaba egyszerre több nőt is szédít?http://www.life.hu/sztarok/20160818-vastag-csaba-egyszerre-tobb-not-is-szedit-vagy-megsem.htmlVajon az énekes többet érez korábbi kedvese, Kata iránt? Csaba a Sziget Fesztiválon futott össze régi kedvesével, és elég félreérthető helyzetben kapták őket lencsevégre. De mit szól ehhez az énekes jelenlegi párja, Fruzsina? TV + Sztárok--Cristiano Ronaldo a közel egymilliárdos autójával haknizikhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-cristiano-ronaldo-a-felmilliard-forintos-autojaval-haknizik.htmlKöztudott, hogy a portugál válogatott sztárja imádja a sebességet, a pénzt, és a magamutogatást, így három az egyben alapon vett is egy méregdrága autót, amiről lassan már többet posztol, mint a saját családjáról... TV + Sztárok--Hoppá! A köztévé híradójában debütált a Megasztár felfedezettjehttp://www.life.hu/sztarok/20160810-a-kozteve-hiradojaban-debutal-a-megasztar-felfedezettje.htmlEmlékeztek még Pflum Orsira, aki a 2005-ben indult Megasztár egyik felfedezettje volt? Nos, Orsit nemsokára az MTVA híradójában láthatjátok, de nem énekelni fog, hanem tőle értesülhettek a hírekről. TV + SztárokOrigoÚjabb meglepő fordulat történt Görög Zitáék válása terénhttp://www.life.hu/sztarok/20160812-huha-ujabb-meglepo-fordulat-gorog-zitaek-valasaban.htmlEgy válás már alapvetően is nehezen érinti az embert, ám Görög Zita és férje, Koltay Tamás esetében még furcsább a felállás: a válófélben lévő párnak ugyanis előbb össze kell házasodniuk Magyarországon is, és csak ezt követően válhatnak el. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.