Kunovics Katinka fesztivál Romantic
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kunovics Katinka két évvel ezelőtt adott életet kislányának, Katikának, akit azóta is egyedül nevel, ráadásul sokszor kénytelen elutazni, hogy egy világjáró hajón énekeljen. Az viszont biztos, hogy nemrég itthon volt, és egy fesztiválon összefutott Völgyi Zsuzsival és Győzikével. Öröm látni, hogy Katinka csodásan néz ki, és szinte ragyog a boldogságtól!

Az újjáéledt Romantic énekesnőjének, Katinkának rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie:túl van egy szakításon, egyedülálló anyaként pedig rákényszerült arra, hogy egy világjáró hajón énekeljen. Azonban legutóbbi képe alapján úgy tűnik, hogy

könnyedén kezeli az akadályokat.

Az énekesnő Balatonfüreden, a Retro Fesztiválon járt, az erről készült képen pedig csak ámulunk.

Egyébként az alábbi fotó egyéb különlegességgel is bír, hiszen együtt láthatjuk a Fresh lányokat, Győzikét, a már említett Kunovics Katinkát, Völgyi Zsuzsit, illetve a Groovehouse tagjait, Kárpáti Zsoltot és Judy-t.

Ennyit változtak a Fresh lányok 13 év alatt

Emlékszel még a Fresh lányokra? A csapat már 1996 óta működik, igaz, a végleges felállás 2003-ban alakult Villányi Andival és Gyulai Vikivel. A banda azóta keveset hallat magáról, bár 2014-ben egy klip erejéig visszatértek. Mindenesetre kíváncsiak voltunk rá, hogy mi a helyzet velük most. Nézzétek csak! A teljes cikket itt elolvashatod!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.