Pár nappal ezelőtt futótűzként terjedt annak az amerikai nőnek a története, aki úgy hozta rendbe házasságát, hogy egy éven keresztül minden nap szexelt férjével. Rákóczi Feri kapva kapott az alkalmon és ő is beszállt a szextesztbe.
5 napja annak, hogy Rákóczi Feri "hazavitte" a szextesztet, azaz 5 napja minden este szeretkezik feleségével. Balázsék természetesen nem tudtak tovább várni és kíváncsian faggatták a rádióst a tapasztalatairól.
Feri elmondta, hogy az elején óriási elánnal csaptak a lovak közé, 3 napig izgalmas is volt, utána viszont kicsit kötelességszagúvá vált a történet. A gyerekek miatt nehezebben oldják meg a napi együttléteket, néha trükközni kell. Most tartanak ott, hogy nem bírják. Balázs természetesen azonnal lecsapott a dologra és felajánlotta kollégájának, hogy ő bizony átveszi a staféta botot és kedvesével folytatják azt amit Feriék elkezdtek.

"Átveszem. Kihajózunk mi is. Kicsim hívd a kozmetikusodat!"- kiabált Balázs szerkesztőként dolgozó kedvesének.
Egyelőre nem tudjuk, hogy Balázs felesége mit szól majd az ötlethez, de ha minden igaz, keddtől csütörtökig ők váltják Rákócziékat, a Vadon házaspár pedig addig is felkészül a feladatra.
Feri próbált segíteni Balázsnak és felajánlotta a délutáni szexet alternatívaként. A műsorvezető viszont azonnal tiltakozni kezdett, ugyanis ő nem szereti a délutáni sem a reggeli szexet, ő esti motoros.
Ha kíváncsi vagy az egész beszélgetésre, alább meghallgathatod! Garantált röhögés lesz a vége!