Sokkot kapott a villalakó párja - Nem számított rá, hogy ez is bekövetkezhet

Forrás: RTL II. -
VV Zseraldin szex VV Tivy Való Világ szerelem VV8 taktika Való Világ 8
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tivy és Zseri egyre jobban összemelegednek a villában. Kapcsolatuk fénysebességgel halad a beteljesülés felé, a napokban már a paplan alatt kényeztették egymás. De mit szól ehhez Tivy barátnője, aki a tévé előtt figyeli az eseményeket?

Hatalmas veszekedéssel indult Tivy és Zseraldin kapcsolata, a sértegetések után azonban a fiú bocsánatot kért, azóta pedig teljes az összhang. Úgy látszik, Tivy a barátnőjét is kezdi elfelejteni, akivel pár hónapja költözött össze. A lány tehetetlenül figyeli az eseményeket.

Tivy és Zseraldin a kényeztetés után Forrás: RTL II.

"Láttam az összefoglalót, és nem mondom, hogy nem kaptam sokkot, amikor megláttam, mi történik. Tivyvel sok mindent átbeszéltem a beköltözés előtt, csak nem számoltam azzal, hogy ilyen is megtörténhet. Azt gondoltam, hogy a bezártság hasonló helyzeteket szülhet, de szerintem inkább a sok buli és a rengeteg alkohol miatt történt köztük az, ami. Én úgy láttam, nem volt köztük vibrálás. Remélem, hogy megbánja, amit tett, ám ha ennek lesz folytatása, akkor én fogok búcsút mondani neki" – mondta a Blikknek Brigi, Tivy barátnője.

A lány tudja, hogy ez csak játék, és valószínűleg ő sem tenne másképp a villában, mint Zseri, hogy a legerősebb játékos felé húz. Brigi egy videóüzenet küldésén is gondolkodik:
"Zseri részéről ez taktika. Legszívesebben küldenék neki egy videót, hogy kapjon a fejéhez az uraság, hiányos öltözékben emlékeztetném rá, hogy mit veszít, ha továbbra is Zserikével kavar" – mondja Tivy barátnője.

Eközben a villában Zseraldin Tivyt választotta a gyereknevelési feladathoz. Tette mindezt úgy, hogy tisztázták a helyzetüket Tivyvel, a fiú ugyanis meggyőzte Zserit, hogy nem taktikázik.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.