Nem tévedhetsz el! - zenészek fogtak össze az eltűnt gyerekekért

zene összefogás eltűnt gyerek zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Példátlan összefogásban született meg a "Nem tévedhetsz el!" című dal, amelyben a résztvevők a gyermekeltűnések problémájára, és az Eltűnt Gyerekekért Alapítvány tevékenységére szeretnék felhívni a figyelmet.

Az összefogás apropóját az adta, hogy az Európai Unió adatai szerint arányaiban Magyarországon keresik a legtöbb gyermeket. Egy év alatt hozzávetőlegesen 14 ezer gyermek eltűnését jelentik be hivatalosan is, de többségük szerencsére rövid időn belül előkerül. Az aktív körözések száma általában 100 alatt mozog, de az elmúlt években az eltűnt és meg nem talált gyermekek száma meghaladja az ezer főt.

"Óriási lehetőség alapítványunknak, és rajta keresztül a valahol éppen a családjuktól távol lévő gyerekeknek, hogy egy ilyen dal és videoklip megszülethetett" - mondta Sinka Vivien az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke.

Nyíregyházi gyilkosság: a román orvos elmondta, miért ölthttp://www.life.hu/news/20160915-nyiregyhazi-gyilkossag-a-roman-orvos-elmondta-miert-olt.html37 év után került elő a tengerből egy jegygyűrűhttp://www.life.hu/news/20160915-37-ev-utan-a-tengerbol-kerult-elo-egy-elveszett-jegygyuru.htmlParalimpia 2016: Krajnyák Zsuzsanna bronzérmes tőrbenhttp://www.life.hu/news/20160915-paralimpia-2016-rio-de-janeiro-krajnyak-zsuzsanna-bronzermes-torben.htmlParalimpia 2016: Osváth Richárd ezüstérmes tőrbenhttp://www.life.hu/news/20160915-paralimpia-2016-rio-de-janeiro-osvath-richard-ezustermes-torben.htmlMegtámadták a TV2 riporteréthttp://www.life.hu/news/20160914-megtamadtak-a-tv2-riporteret-a-kobanyai-piacnal-egy-uzlet-tulajdonosa-pofozta-meg.htmlErőszak a nevelőotthonban - Bosszúhadjáratról van szó?http://www.life.hu/news/20160914-szexualis-eroszakkal-vadolt-gyermekotthoni-dolgozok-alfoldi-utca-alaptalan-vadak.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.