Két nőnek vágta el a torkát egy brit bankár

Forrás: Thinkstock -
prostitúció gyilkosság erőszak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyilkosságért elítélték azt a brit bankárt, aki két évvel ezelőtt hidegvérrel ölt meg két nőt.

A 31 éves Rurik Jutting, a Bank of America-Merrill Lynch helyi fiókjában dolgozott az esetek idején. A két nőt azért hívta fel lakására, hogy fizetésért cserébe szexuális szolgáltatást nyújtsanak, ám élve már nem kerültek ki onnan.

A véres kés Forrás: AFP/Anthony Wallace

A férfi története bejárja a világot, legfőképpen a brutalitás miatt, amit a két nővel szemben tanusított: telefonjával videóra rögzítette, ahogy egyik áldozatát megkínozta a fürdőszobában, majd elvágta a torkát,

a holttestet pedig az erkélyre helyezte egy zsákban.

Rurik Jutting a rabszállító autóban Forrás: AFP/Philippe Lopez

Néhány nappal később invitálta fel magához a másik hölgyet, akivel hasonlóképp végzett, majd ezt követően magára hívta a rendőrséget. A nyomozók megtalálták a 26 éves nő

nappaliban heverő holttestét,

ám a másik 23 éves áldozatot csak 8 órával később fedezték fel az erkélyen.

Egy lány a két meggyilkolt prostituált képét mutatja a Rurik Jutting elleni tüntetésen Forrás: AFP/Anthony Wallace

Jutting ügye még nincs lezárva, de több mint valószínű, hogy életfogytig tartó börtönbüntetés vár rá. A férfi nem ismerte el a szándékos emberölést. Arra hivatkozott, hogy drog, alkohol, valamint szexuális problémákkal küzd, melyek miatt nem kiszámítható.- tudta meg a Daily Mail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.