Megszólalt a Teréz körúti robbantó édesapja: hiszi, hogy fia ártatlan.

Szeptember 24-én, lassan már 2 hónapja, hogy a Teréz körúton a késő esti órákban robbantás történt. Az eset következtében három ember sérült meg, ebből 2 rendőr. Egyikőjük súlyos sérüléseket szenvedett. A történet kapcsán előállítottak egy fiatalembert, P. Lászlót, akit a bűncselekmény elkövetésével vádolnak.

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosójánForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Korábban a fiú édesanyja nyilatkozott, most viszont az édesapja is interjút adott. A férfi azt mesélte, hogy nehezen tudta csak fékezni magát a fiát ért vádak kapcsán. Szörnyű a környezet előítéletével, megbélyegzésével találkozni minden nap. Az édesapa a rendőrség bizonyítékaival nincs tisztában, de állítása szerint jól ismeri a fiát, és nem hiszi el, hogy hozzá kapcsolódna a bűntett elkövetése - tudta meg a Best Magazin.

„Amikor láttam, hogy a fiam fején térdelnek, leszorítják, húzzák-vonják, nem szégyellem kimondani, megkönnyeztem."