Nappal szociológus, este brutális harcos Szalay Bence

Forrás: Facebook/Dover - HCW -
pankrátor szociológus sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szociológusként végzett az a férfi, aki végül a ringben találta meg az igazi valóságát.

Szalay Bence, művésznevén Dover már 8 éve pankrátor a Hungarian Championship Wrestlingnél, pedig hivatalos szakmája szerint szociológus. Bence számára azonban így van harmóniában az élet, hogy a nappali és az esti elfoglaltsága köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ám sokunkban felmerül a kérdés, hogy mi olyan vonzó egy ilyen brutális sportágban?

Nappal szociológus, este brutális harcos Szalay Bence Forrás: Facebook/Dover - HCW

"Régóta ez volt az álmom. Kisgyerekként sóvárogva néztem az amerikai pankrátorokat és szerencsére később olyan emberekkel találkoztam, akiknek ugyanez volt az álmuk. Ez a sport nemcsak a látványról, a fegyelemről is szól. Egyetlen apró figyelmetlenség is halálos lehet. Egyszer úgy estem, hogy hónapokig nem engedtek a ringbe, teljesen tropára ment a vállam. A gálákon mindig van mentőorvos, és általában szükség is van rá"mesélte komolyan Bence a Borsnak.

Dover a ringben Fotó:Tőrös András/Facebook/Dover - HCW

Ám a férfit ez egyáltalán nem zavarja, sőt ő még a keményebb pankrátorok csapatát erősíti, aki időnként szögekkel telerakott asztalra esik, máskor tűzőgéppel hagynak nyomot a homlokán, vagy éppen neoncsövekkel a hátán. Elmesélése szerint egész sokan vannak, akik hétköznapi munka mellett esténként a ringben zárják a napjukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.