Hosszú Katinkát megint csak a távolból láthatták versenytársai 400 méter vegyesen, nagyjából fél medencére volt a többiektől. Hatalmas előnnyel szerezte meg újabb aranyérmét ebben a számban, de nem ő az egyedüli, aki jól teljesített. A 24 éves Bernek Péter bornzérmet nyert.

Az úszók rövidpályás világbajnokságának nyitónapján több éremmel is gazdagodott a magyar csapat. Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüstérmet nyert, Bernek Péter pedig bronzérmes lett a kanadai Windsorban. Bernek Péter 400 méter gyorson ért harmadikként célba, ezzel pedig ő szerezte meg a magyar csapat első érmét.

Bernek Péter bronzérmes lettForrás: MTI/Kovács Tamás

"Ez nem volt az igazi, különösen, ha a két évvel ezelőttihez hasonlítom, de amiken átmentem az utóbbi hónapokban, magánéletben és szakmailag, azután talán elfogadható. Ezt az érmet édesapámnak ajánlom, akit nemrég veszítettem el, nélküle most nem lennék itt" - idézte az MTI a sportoló szavait. Hosszú Katinka első versenye a 200 méter gyors volt, és már az első karcsapások után jelentős előnyre tett szert, de végül megelőzte őt az olasz Federica Pellegrini, így csak másodikként jutott célba.

Hosszú Katinka újabb aranyéremmel gazdagodottForrás: Facebook/Hosszú Katinka

400 méter vegyesen azonban hozta a papírformát és hatalmas előnnyel győzött. Csaknem fél medencényire volt a többiektől, amikor célba ért. Ezzel pályafutása hetedik rövidpályás világbajnoki címét szerezte meg. "Természetesen nehezebb volt úgy, hogy előtte már úsztam egy döntőt, de nagyon örülök neki, hogy végül ilyen magabiztosan nyertem, és az idő is jó volt" - mondta Katinka eredményéről.