Újabb botrány van kialakulóban! Facebook-közleményük alapján gyanítható, hogy az úszószövetség ismét beleszáll Hosszú Katinkába. Úgy vélik, az úszónő szándékosan nem ugrott be a női váltó előfutamába Késely Ajna helyett.

Mint ismeretes, sajnálatos módon a női váltó egyik tagja, Késely Ajna megbetegedett, így nem tudott elindulni az előfutamban. Hosszú Katinka eredetileg csak a döntőben lett volna tagja a váltónak, így amikor kiderült, Késely nem indulhat, felvetődött, hogy beugorhatna helyette.

Katinka WindsorbanForrás: AFP/2016 Getty Images/Gregory Shamus

Az ötlet akár jó is lehetett volna, kivéve, hogy Katka szokás szerint brutális programot vállalt be, ami azt jelenti, hogy összesen 12 számban indul Windsorban. Szombaton ezekben a számokban állt rajthoz: a 200 vegyes és a 100 pillangó előfutama, 50 hát és 200 vegyes döntő, valamint a 100 pillangó középdöntője. Ezek közé kellett volna bepréselni a váltó elődöntőjét, ami persze nem sikerülhetett úgy, hogy még elegendő felkészülési ideje is maradjon.

Így azonban az egész váltónak vissza kellett lépnie, vagyis Kapás Bogi, Jakabos Zsuzsa és Verrasztó Evelyn sem indulhatott.

Az persze várható volt, hogy a szövetség nem ért majd egyet az úszónő döntésével:

!!!
A magyar csapat eddigi szereplése a windsori rövid pályás világbajnokságon: 5 arany, 1 ezüst, 1 bronz. Ebből a hét éremből hatot Hosszú Katinka nyert eddig.