Súlya miatt nem vitték el a nőt a betegszállítók

Forrás: Thinkstock -
súly betegszállító News
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 52 éves Zsuzsannáért egy hiheteten indok miatt nem mentek ki a betegszállítók. Az asszony egy gerincműtét után mozgássérült lett, nemrég pedig egy otthoni balesetben több helyen is eltört a lába, csak feküni tud, kórházba is csak segítséggel lehet szállítani.

A sokkoló történetről nemrég a Bors számolt be: a körzeti orvos reggel kihívta a betegszállítókat, mert gipszet kellett cserélni a nő lábán. Ketten jöttek érte, ám az egyik betegszállítónak gondjai akadtak a nő súlyával.

Zsuzsa körülbelül kilencven kiló, de nem gondolom, hogy ez megoldhatatlan feladatot jelentene.

Súlya miatt nem vitték el a nőt a betegszállítók (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

Ennek ellenére kicsúszott az őt cipelő egyik mentős kezéből, de mi nem csináltunk ebből problémát" – mesélte a lapnak a nő édesanyja, Éva. Zsuzsát végül bevitték a kórházba, és már délre lecserélték a gipszét, így a nővérek hívták a betegszállítókat.

a délelőttös munkatársuk megtagadta a cipelését, mondván: nem fog belerokkanni pár száz forintért abba, hogy az én túlsúlyos lányomat a negyedikre felcipeli

Elvileg a beteg szállítására a hívás utáni 6 órán belül sort kell keríteni, a nőnek azt mondták, az estére beosztott kolléga majd hazaviszi. Az asszony késő este érhetett haza, a család pedig panaszlevelet írt a betegszállító cégnek.

A hűtlenségért cserébe leborotválta barátnője hajáthttp://www.life.hu/news/20161215-leborotvalta-a-no-hajat-amiert-az-hutlen-volt.htmlHihetetlen módon reagált a férfi, mikor megtudta barátnője hűtlenségét. Nemes egyszerűséggel leborotválta a nő haját. Videó is készült az esetről. News--70 évig készültek az esküvői fotókrahttp://www.life.hu/news/20161214-70-ev-hazassag-utan-eskuvoi-fotok-is-lettek.html Olyan megható képek készültek 70 évnyi házasság után, melyet nagyon riktán látni. NewsOrigoKözzétették a Google keresési toplistáit: előkelő helyen a meztelenkedéshttp://www.life.hu/news/20161214-a-google-keresesi-toplistain-jo-helyet-kapott-a-meztelenkedes.htmlSenki nem vallaná be, hogy pucér nőkre szokott rákeresni, mégis előkelő helyet foglalnak el a Google keresési toplistáiban az ilyen jellegű műsorok. Magyarországon például többeket érdekelt a meztelen valóságshow, mint az Édes élet, vagy a Sztárban sztár. News--Elhunyt Alan Thicke színész, zeneszerzőhttp://www.life.hu/news/20161214-elhunyt-alan-thicke-szinesz.htmlSzívrohamban elhunyt Alan Thicke kanadai tévészínész, producer, zeneszerző és énekes. Ő volt a híres R&B előadó, Robin Thicke édesapja. News--Kiderült, lesz-e fehér karácsonyunk az idénhttp://www.life.hu/news/20161214-kiderult-lesz-e-feher-karacsony.htmlJó ideje nem volt részünk olyan karácsonyban, amikor vastagon borította volna a puha, fehér hótakaró a tájat, varázslatossá téve ezzel az amúgy is meghitt ünnepeket. Sokan reménykednek abban, hogy talán idén részünk lehet ebben az élményben, és aki félig teli pohár típus, annak jó hírekkel szolgálhatunk: lehet bizakodni! News--Inkább meghalt a férfi, mintsem egyedül éljen http://www.life.hu/news/20161214-a-felesegevel-egyutt-halt-meg-egy-ferfi-hogy-ne-maradjon-egyedul.htmlRoger Freestone inkább meghalt, mintsem a 67 éves, magatehetetlen neje nélkül kelljen élnie. Szívszorító történet! NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.