Nagyon szorosak voltak az X-Faktor fináléjának eredményei

Forrás: X-Faktor -
X-Faktor Mata Ricsi szavazás eredmény Opitz Barbi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokak számára nem jelentett meglepetést az X-Faktor végeredménye. Opitz Barbi nyerte meg a show-t, de a kikerült szavazatok alapján elmondható, hogy igen szoros volt a verseny. Ráadásul a hármas fordulóban még Mata Ricsi vezetett.

Nem is volt olyan egyértelmű az X-Faktor végeredménye, mint ahogy azt sokan gondolták. Opitz Barbi nyerte meg a tehetségkutatót, de a lány nem volt mindig szimpatikus a nézőknek. Az első élő show-ban például még csak a hatodik helyen állt a későbbi győztes. Nem sok kellett azonban, hogy előretörjön, a harmadik show-ban például már a finálé hármasa állt az első három helyen.

A szavazatok állása nagyon szoros volt a fináléban Forrás: X-Faktor

A nézők tehát már nagyon hamar eldöntötték, hogy melyik az a három versenyző, akiket a legjobbnak tartanak, nem csoda, hogy ők kerültek be a fináléba, ahol nagyon szoros volt a verseny. Főként az első körben álltak egymáshoz közel az énekesek, legalábbis Barbi és Ricsi. Akkor még egy hajszállal Ricsi vezetett, de Dmitrij kiesése után megváltoztak az erőviszonyok. Barbi megelőzte társát, a szavazatok több mint 57%-át birtokolta.

Cini visszatért szerelméről vallott: “Nem biztos, hogy igényt tartok rá"http://www.life.hu/sztarok/20161221-zalatnay-cini-nem-biztos-hogy-igenyt-tart-szerelmere-marton-csabara.htmlZalatnay Cini születésnapján és az év végéhez közeledve számot vetett az elmúlt időszakról. Összességében több öröm érte, mint csalódás. Megkapta a Magyar Érték-díjat, és visszatért az életébe egy férfi, azonban nem biztos, hogy Cini igényt tart a régi szerelem jelenlétére. TV + Sztárok--Dopeman felhagyott a rappeléssel és hitelügyintézőnek állthttp://www.life.hu/sztarok/20161221-hitelugyintezonek-allt-dopeman.htmlNemrég adta közzé a hírt Dopeman, miszerint felhagy a rappeléssel. Már azt is tudjuk, hogy mibe fekteti ezentúl az energiáit! Egy ismerősével közösen hitelügyintézésbe fogtak.TV + Sztárok--Demjén Ferenc nem tudja feldolgozni barátai haláláthttp://www.life.hu/sztarok/20161221-demjen-ferenc-sok-baratjat-elveszitette-nem-tudja-feldolgozni.htmlMa ünnepli 70. születésnapját Demjén Ferenc, de napját munkával tölti. Sok baráttól kellett elbúcsúznia, akiknek halálát nem tudja feldolgozni. Köztük van Somló Tamás is, akivel különleges viszonyt ápolt. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoBebe nyolc év után tölti először párja nélkül a karácsonythttp://www.life.hu/sztarok/20161221-bebe-8-ev-utan-eloszor-tolti-parja-a-karacsonyt.htmlAz énekes és szerelme, Kata 8 év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Ez Bebe első olyan karácsonya, amit felesége nélkül kell eltöltenie. Ennek ellenére nem szomorú, így is nagyon várja az ünnepeket. TV + SztárokOrigoGesztesi Károly: "Én biztos, hogy nem ittam. Hát forgatáson?!"http://www.life.hu/sztarok/20161221-gesztesi-karoly-allitja-nem-ivott-az-esti-frizbi-forgatasan.htmlAlkoholfogyasztással vádolták meg Gesztesi Károlyt. Az egyik napilap informátora szerint az Esti Frizbi felvételén ivott a színész, ő azonban azt állítja, nem így történt és ezt Hajdú Péter is alátámasztja. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huFilmszerepet kapott Görög Zitahttp://www.life.hu/sztarok/20161221-gorog-zita-filmszerepet-kapott.htmlEgy swingerklub tulajdonosnőjét alakítja egy készülő filmben Görög Zita. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.