Nem 99 évesen hunyt el Gábor Zsazsa: több évet letagadott a korából

Forrás: AFP -
életkor Návai Anikó Gábor Zsazsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
December 18-án hunyt el Gábor Zsazsa, hosszú betegeskedés után. A díváról mindenki úgy tudta, hogy februárban töltötte volna be a 100. életévét, ám a hollywoodi világban járatos Návai Anikó szerint Gábor Zsazsa 4 évet letagadott a korából.

December 18-án távozott az élők sorából Gábor Zsazsa, aki már régóta beteg volt. Már az is kiderült, hogy mi okozta a díva halálát. Állítólag kómába esett, majd szívrohamot kapott, és később a tüdeje is felmondta a szolgálatot. A legtöbben úgy tudták, hogy Gábor Zsazsa februárban töltötte volna be a 100. életévét, de Návai Anikó szerint ez nem igaz, Zsazsa ugyanis 4 évet letagadott a korából.

Gábor Zsazsa 4 évet letagadott a korából Forrás: AFP

"Zsazsa nem 99 éves volt! Februárban lett volna 103 éves. 1913-ban született Sári, azaz Zsazsa, 1915-ben Magda, akinek az édesanyám osztálytársa volt, és 1917-ben Éva. Egyébként az édesanyja, Joli is hasonlóan szép kort ért meg. Amit a Glamorous Gabors című könyvben olvastam, az is megerősítette azt, amit édesanyámtól hallottam. Nem is olyan hihetetlen ez, hiszen az első világháború idején sok gyereket csak későn anyakönyveztek. Rengeteg hivatalos papír el is keveredett, megsemmisült. Az egymásra nagyon hasonlító Gábor lányok összevissza hamisították a korukat, ezzel Amerikában semmi gond nem volt. Itt a nőknek ehhez joguk van!"mondta a Borsnak Návai Anikó.

Kapócs Zsókát beperelné az egyik állatvédő alapítványhttp://www.life.hu/sztarok/20161230-kapocs-zsokat-beperelne-egy-allatvedo-alapitvany.htmlEgy Rudolf nevű, megkötözött lábú lovat akart mindenki megmenteni, de az ügyből hatalmas félreértés és botrány kerekedett. Zsókát a Facebook-oldalán ócsárolják félrevezetés miatt, míg az egyik alapítvány jogi útra terelné a dolgot. TV + Sztárok--Puzsér Róbert nekiment Vágó Istvánnak: médiahazugságnak tartja a kvízmesterthttp://www.life.hu/sztarok/20161230-puzser-robert-mediahazugsagnak-tartja-vago-istvant.htmlAz éles nyelvéről és kemény kritikáiról ismert Puzsér Róbert karácsonyi műsorában Vágó Istvánról mondta el a véleményét. Szerinte a műsorvezető kvízműsorokban folytatott munkája egyszerűen egy médiahazugság, pontosabban Vágó István maga a médiahazugság. Természetesen a válasz sem maradt el, Puzsért médiabohócnak titulálta a kvízmester. TV + SztárokOrigoLiz Taylor lenyúlta Debbie Reynolds férjéthttp://www.life.hu/sztarok/20161229-liz-taylor-lenyulta-debbie-reynolds-ferjet-eddie-fishert.htmlNem csak a földi halandóknál, de bizony a sztároknál is előfordul, hogy két barátnő egy pasi miatt ugrik egymásnak: így volt ezzel anno Liz Taylor és Debbie Reynolds is. TV + Sztárok--Kembe Sorel elköltözött Kondákor Zsófitólhttp://www.life.hu/sztarok/20161230-kembe-sorel-es-kondakor-zsofi-szakitottak.htmlNagy szerelemnek indult az övék, nemrég azonban kiderült, már jó ideje nincs együtt Kondákor Zsófi és Kember Sorel. TV + Sztárok--Mata Ricsi pontosan tudta, hogy nem fog nyerni, mégis küzdötthttp://www.life.hu/sztarok/20161229-mata-ricsi-tudta-hogy-nem-o-nyer.htmlKalandos úton jutott végül az X-Faktor élő műsorába Mata Ricsi, aki egészen a fináléig menetelt. Elmondása szerint végig tudta, hogy nem ő lesz a befutó, de ettől még nem adta fel. Meg akarta mutatni ugyanis, hogy mire képes. TV + SztárokOrigoSílécekkel várják az új évet Berkiékhttp://www.life.hu/sztarok/20161229-berki-krisztian-es-csaladja-a-matraba-utazott.htmlA többi sztárral ellentétben, Berkiék nem menekülnek a hó és a hideg elől, hanem oda utaztak, ahol valódi havazást is lehet látni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.