Hiába gyönyörű a tűzijáték, sokan nem szeretik a nagy hangja miatt, és azért, mert balesetveszélyes. Bochkor Gábor szilveszterkor igazi fényjátékot csinált, de az egyik szomszédja nem örült a privát tűzijátéknak: rendőröket hívott a rádiósra. 

Sokan ünnepelnek szilveszterkor házi tűzijátékkal, így tett Bochkor Gábor is. Az egyik szomszédja azonban nem nézte jó szemmel a hangos fényjátékot, és rendőröket hívott a rádiósra. Nagyon gyorsan ki is érkeztek, hogy ellenőrizzék, mindenben szakszerűen járt-e el a rádiós.

Bochkor Gáborra kihívták a rendőröketForrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt

„A tűzijátékunk öt percig tartott, de a hetedik percben már a rendőrség is ott volt. Mondtam nekik, hogy már vége van, de nyugodtan nézzenek körbe. Bejöttek a kertbe, és mindent teljesen rendben lévőnek találták. Csak egyfajta, úgynevezett kazettás rakétát használtam, és ezek mind fölfelé mutattak"idézi a Blikk Bochkor Gábor Önindítóban elhangzott szavait. A rádiós hozzátette, hogy amikor kihelyezte a rakétákat, hallotta, hogy valaki szól neki. „Amikor a rakétákat kihelyeztem, még hallottam is, ahogy valaki azt kiabálta: Aztán nehogy rám irányítsák!" – idézte fel az esetet, de mivel mind a 124 rakétát megfelelően helyezte el, nem aggódott. „A petárdával nem értek egyet, de a tűzijáték gyönyörű dolog, és a szilveszter erről is szól.  Kutya is van nálunk, de mindenki jól van" – tette hozzá a műsorvezető. A lap megkereste Bochkor Gábor szomszédait, akik szintén beszámoltak az esetről. "Hallottuk és láttuk is éjszaka a hatalmas dörrenéseket és a fényjátékot Bochkorék felől. Percekig tartott. Valamelyik szomszéd be is telefonált a rendőrségre, mert félt, hogy felgyullad valami" – mondta az egyik lakó, egy másik pedig arról beszélt, hogy be kellett zárniuk a kutyákat a nagy durrogtatás miatt. Hiába hívták ki azonban a rendőröket, ők mindent rendben találtak, mivel a tájékoztatásuk szerint nem indult a rádiós ellen semmilyen eljárás.