Száz éve még botrányosnak számított, ha valakinek házasságon kívül született gyermeke, ma már viszont sokkal lazábban kezeli ezt a közvélemény. A sztárok eltitkolt utódai azért manapság is megmozgatják az emberek fantáziáját.
Bajor Imre
Richárd 10 éve állt a nyilvánosság elé azzal, hogy ő a színész eltitkolt fia, ám akkor úgy érezte, emiatt meghurcolták, így Ausztriába költözött. A 40 éves férfi azóta is ott él a családjával, és azt mondja, nem kell neki a színész öröksége.
Mint később kiderült, a fiú 1976 nyarán, egy könnyű nyári kaland során fogant. Richárd Várpalota mellett nőtt fel, a környéken élők is úgy tekintettek rá, mint Bajor Imre fiára. Az ottaniak állítják, nagyon szerették a művész urat, de fájt nekik, hogy nem vállalta fel a fiát. Egy barátja szerint Ricsi 16 éves volt, amikor kiderült, ki az édesapja. Akkor fel akarta keresni a színészt, ám nem járt sikerrel.

D. Nagy Lajos
Mint ahogy korábban a Life.hu is megírta, Balázs évek óta azt állítja, hogy ő a Bikini frontemberének, D. Nagy Lajosnak a fia. Az énekes azonban hallani sem akar az egészről, így DNS-vizsgálatra sem került még sor. A férfi azonban nem akarja annyiban hagyni a dolgot: akár exhumáltatná is apja testét a halála után, mert míg él, nem kötelezheti őt az apasági tesztre. Nem kívánom a halálát, de ha hamarabb szólítja magához az úr, mint engem, kérni fogom a DNS-vizsgálatot. Míg él, nem kötelezhetem rá” – nyilatkozta a Borsnak Balázs. D. Nagy Lajos szerint vicc ez az egész, hiszen mindig is voltak olyan emberek, akik így akartak híres emberek pénzéhez jutni.

Nagy Bandó András
A humorista néhány éve beleszeretett egy nála harminc évvel fiatalabb nőbe, akitől gyermeke is született. A sztár hosszú évekig egyszerre két családban élt úgy, hogy otthon senki semmit ne vegyen észre, és ez komoly szervezést igényelt. Erről azonban nem tudott a felesége és két felnőtt gyermeke, Mónika és Natália sem. 2010-ben, teljes titokban született meg az író lánya, Gvendolin. András 2013-ban végül megtörte a csendet, a nyilvánosság előtt is, azóta pedig saját bevallása szerint megkönnyebbült. 44 év után elvált a feleségétől, akivel jó kapcsolatban maradtak, így már semmi akadálya annak, hogy 68 évesen újra megnősüljön.

Plusz jöjjön egy hollywoodi sztár, akinek szintén van egy eltitkolt gyermeke.
Steven Tyler és Bebe Buell
Az amerikai zenész és dalszerző sosem tudott parancsolni a vágyainak. Steven Tyler és Bebe Buell mindketten kapcsolatban éltek, amikor egy kissé ittas estén egymásnak estek. A "szerelmes" éjszakából 1977. július 1-jén megszületett a világsztár, Liv Tyler. A kislány sokáig nem tudta, hogy Tyler az igazi apja, de a mai napig jó kapcsolatot ápol az Aerosmith frontemberével.
