Cuba Gooding Jr. és felesége 20 év után válnak

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Cindy Ord -
Cuba Gooding Jr válás Sarah Kapfer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
20 év együttélés után döntött a válás mellett a hollywoodi színész és felesége. 

Két évtizedet töltött együtt Cuba Gooding Jr és felesége, Sara Kapfer, ám mostanra teljesen elhidegültek egymástól.

Külön utakon jár ezentúl Cuba Gooding Jr. és egykori szerelme Forrás: AFP/2016 Getty Images/Cindy Ord

A pár még a középiskolában ismerkedett meg, és 1994-ben keltek egybe. A házasságuk jól alakult, három közös gyermekük is született, ám idővel a munka közbeszólt, és 2014-ben beadták a válókeresetet. - írta meg az Eonline.

A 49 éves színész túl sokat volt távol az otthonától, a családjától, és végül elhidegültek egymástól. Cuba Gooding Jr. közös felügyeleti jogot kért a 10 éves lányukra, és természetesen gyerektartást is felajánlott.

Ám a színész azt leszögezte, hogy a 2014 után befolyt fizetésén már nem kíván osztozni az egykori feleségével.

Szandi 20 évvel ezelőtti fotót posztolt: az Agua énekesnőjével pózolthttp://www.life.hu/sztarok/20170120-szandi-kozos-fotot-posztolt-az-agua-enekesnojevel.htmlIgazán ikonikus pillanatot mutatott meg életéből Szandi a rajongóinak: egy 20 évvel ezelőtti fotót, amin ráadásul egy hírességgel pózolt. A képen látható hölgy nem más, mint az Agua együttes énekesnője. TV + Sztárok--Almásfüzitőn bukkant fel Jennifer Lawrence-t http://www.life.hu/sztarok/20170120-almasfuziton-lattak-jennifer-lawrence-szinesznot.htmlJennifer Lawrence a legváratlanabb helyeken tűnik fel, hiszen hazánkban forgatják a következő filmjét. TV + Sztárok--Geszler Dorottya az RTL Klubon tér vissza a képernyőrehttp://www.life.hu/sztarok/20170120-geszler-dorottya-az-rtl-klubon-ter-vissza.htmlIgazi boldogság érte a műsorvezetőt, amiről Instagram-oldalán tájékoztatta a rajongóit. Geszler Dorottya visszatér a képernyőre: az RTL Klubon lesz látható vasárnaponként. TV + Sztárok--Bereczki Zoltán kitart Berki Artúr melletthttp://www.life.hu/sztarok/20170120-berki-arturt-bereczki-zoltan-tamogatja.htmlBerki Artúr, a Sztárban sztár + 1 kicsi versenyzője magánéleti válsággal küzd, de játékostársa, Bereczki Zoltán mindenben támogatja a fiatal tehetséget. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsi akár 12 év börtönt is kaphat, ha bűnösnek nyilvánítjákhttp://www.life.hu/sztarok/20170120-galambos-lajos-ellen-vademeles-12-evet-kaphat.htmlGalambos Lajos néhány napja érkezett haza Kubából, és azonnal készségesen állt a Mokka műsorvezetőinek rendelkezésére vádemelésével kapcsolatban. TV + SztárokOrigoSarka Kata egy napra eltűnik a Facebookrólhttp://www.life.hu/sztarok/20170120-sarka-kata-egy-napig-nem-lesz-facebookon.htmlAz állandó online jelenlét hátránya, hogy az élet apró örömeit nem vesszük észre. Ez főként a közszereplőkre igaz. Ezért Sarka Kata úgy döntött, egy időre kivonul az online térből, hogy az offline életére koncentráljon. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.