Teréz körúti robbantás indíték P. László Teréz körút
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú hallgatás után beismerte tettét a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi. P. László gyakorlatilag mindent elismert, de egy kérdésre nem válaszol, mégpedig arra, hogy mi volt az indítéka.

Szeptember 24-én rázta meg a belvárost egy robbanás, amelyben két járőr megsérült. A feltételezett elkövetőt néhány hónappal később az otthonában fogták el, azóta volt előzetes letartóztatásban. Hónapokig nem beszélt és nem tett vallomást a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, de nem bírta tovább. Nemrég részletes beismerő vallomást tett, és gyakorlatilag minden bűnét elismerte P. László.

Még mindig nem árulta el, miért robbantott Forrás: TV2

Azt, hogy ő készítette az eszközt, ő helyezte el és ő hozta működésbe, elismerte, ahogy az is igaz, hogy ő látható a korábban közzétett felvételeken. Az ügyvédje elmondta az MTI-nek, hogy a védence által elmondottakat az ügyészség ellenőrizni fogja, majd március 8-án folytatódik a kihallgatás. Egyetlen kérdésre nincsen válasz, a miértre. Az indíték egyelőre nem derült ki.

Koncertjük után veszítette életét a fiatal stábtaghttp://www.life.hu/news/20170222-19-eves-fiatal-kellekes-hunyt-el-a-stuttgarti-koncert-utan.htmlAz amerikai Avenged Sevenfold zenekar egyik színpadi kellékese tragikus módon veszítette életét az együttes stuttgarti fellépése után. NewsThinkstockBántalmazták a 6-os villamos vezetőjéthttp://www.life.hu/news/20170222-bantalmaztak-a-6os-villamos-vezetojet.htmlA Móricz Zsigmond körtéri végállomásnál támadt rá egy férfi szerda délelőtt a 6-os villamos vezetőjére, aki elvesztette az eszméletét. News--Úgy néz ki a férfi a körözési fotóján, mint egy mesefigura - Fotó! http://www.life.hu/news/20170222-a-korozott-ferfi-a-simpson-csalad-szereplojere-hasonlit.htmlIlyen vicces körözési fotót már rég nem láttunk: a szóban forgó személy ugyanis több mesehősre is hasonlít. Ezen nevet most az internet! News--Saját gyermekei szeme láttára erőszakoltak meg egy nőt http://www.life.hu/news/20170222-az-isis-bantalmazasairol-meselt-egy-megeroszakolt-no.htmlKegyetlenül bántak egy kurd nővel: többször megerőszakolták a saját gyerekei szeme láttára. NewsThinkstock10 éves gyerek erőszakolta meg 8 éves társáthttp://www.life.hu/news/20170221-10-eves-gyerek-eroszakolt-megy-egy-8-evest.htmlA 10 éves ausztrál fiút azzal vádolják, hogy megerőszakolta és megfenyegette 8 éves iskolatársát. Tárgyalások zajlanak az ügyben. News--Meghalt Burger Barna fényképészhttp://www.life.hu/news/20170221-meghalt-burger-barna-fenykepesz.htmlBurger Barna keddre virradóra hunyt el, de már évek óta súlyos beteg volt. A fotóművész, akinek fényképeit New Yorkban, Frankfurtban, Berlinben és Lipcsében is kiállították, 52 évesen távozott. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.