A kislány rászaladt a jégre, de az beszakadt alatta. Életveszélybe került, de a két rendőrnek köszönhetően a 13 éves gyermeknek nem lett komoly baja.

A lány épp a kutyáját sétáltatta a 18. kerületben, amikor az állat hirtelen felindulásból a befagyott tó közepére szaladt. A kislány is követte a kutyát, ám alatta beszakadt a jég, és nem tudott kimászni a vízből. Egy járókelőnek tűnt fel a kiáltozás a víz felől, aki azonnal riasztotta a rendőröket. 

"Miután hallottuk a rádióban a riasztást, két perc alatt a helyszínre értünk" – mesélte Vágó Zoltán törzszászlós és Kopasz Zsolt törzsőrmester.

Kopasz Zsolt törzsőrmester és Vágó Zoltán törzszászlósForrás: Police.hu

Sajnos a jégpáncél nagyon vékonynak tűnt, ezért nem tudtak bekúszni a bajba jutott gyermekért, de hősies cselekedetüknek köszönhetően így is megmentették az életét. 

"Ledobtuk a kabátunkat, és pólóban a tóba gázoltunk. A jeget a karunkkal törtük, ami több helyen megvágott, de ez nem számított."

Amikor elérhető távolságba kerültek, a gyermeket a karjainál fogva húzták ki a partra. Mire kijutottak a szárazföldre, a rendőr kollégák és a katasztrófavédelem szakemberei már a helyszínen voltak. Azonnal be kellett takarni a kislányt, akinek testhője már csak 27 fok volt. 

"Visszamentünk a kapitányságra, és vettünk egy forró zuhanyt, majd száraz ruhába bújva folytattuk a szolgálatot" – tájékoztat a Police.hu

Folyóba fagyva találták meg a Sajószentpéterről eltűnt kislányt
A tűzoltók sötétedés után lámpák és hőkamerák segítségével próbálták felkutatni a gyermeket, akinek eltűnését 2017. január 8-án 16 óra előtt jelentették be. A kétségbeesett édesanya a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságtól kért segítséget a kislány felkutatásához. Olvass tovább itt...