Kerítésen felakadt betörőt fogtak Amerikában: letolt nadrággal találtak rá

Forrás: Facebook/Jesse Sensibar -
kerítés betörő Amerika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fejjel lefelé lógva találtak a betörőre, aki egy iskolát próbált kirabolni de észrevették. El akart menekülni, de a nadrágja beakadt a kerítésbe.

A béna rabló a Tucson-i Miles Általános Iskola osztálytermeibe szeretett volna bejutni, de még mielőtt sikerült volna bárhová betörnie, vagy bármit eltulajdonítania, észrevették. Ekkor természetesen menekülőre fogta, és megpróbált átmászni a kerítésen, de az kifogott rajta.

Kerítésen felakadt betörőt fogtak Amerikában Forrás: Facebook/Jesse Sensibar

Nadrágja ugyanis beakadt, és nem tudta kiszabadítani magát a kerítés fogságából.

Addig mocorgott azonban, hogy végül fejjel lefelé lógva, lehúzott nadrággal találtak rá. Egy gyanútlan járókelő megpróbált segíteni a bajbajutott rablónak, mit sem sejtve arról, hogy épp egy bűnözőt akar megmenteni, de szerencsére hamar megérkeztek a rendőrök is, és előállították az ismeretlen férfit.

A vonat és a peron közé szorult egy férfi Kínában, meghalt (18+)http://www.life.hu/news/20170327-a-vonat-es-a-platform-koze-szorult-egy-ferfi-kinaban.htmlA nagy sebességű vonat előtt vágott át egy férfi a síneken Kínában, de nem sikerült elérnie az állomást. A vonat és a peron közé szorult, majd életét vesztette. NewsThinkstockIlyen időre számíthatunk a hétenhttp://www.life.hu/news/20170327-tavasz-idojaras-lesz-a-heten.htmlMindenki nagyon élvezte a múlt hétvége napsütéses óráit, és úgy tűnik, ezen a héten sem kell elbúcsúznunk a napfénytől. News--Valaki védelmezheti Madeleine McCann elrablóithttp://www.life.hu/news/20170327-vedelmezik-madeleine-mccann-elrabloit.htmlMég mindig nem került elő Madeleine McCann, de születtek bőven elméletek arról, hogy mi történhetett az eltűnt kislánnyal. Egy nyomozó szerint valaki védelmezi az elrablóit. NewsOrigoVeronai buszbaleset: az egyik túlélő édesapa beszélt az átélt tragédiárólhttp://www.life.hu/news/20170327-veronai-buszbaleset-beszamolt-az-egyik-tulelo-apa.htmlA veronai buszbaleset túlélői talán soha nem fogják feldolgozni a veszteséget, és a borzalmakat, amiket ott átéltek. Mindenki a maga módján próbálja, az egyik apuka például kiírta magából a szörnyűségeket. News--Tragédia! 100. versenyén vesztette életét a 42 éves autóversenyző (18+)http://www.life.hu/news/20170326-david-steele-42-eves-autoversenyzo-meghalt.htmlA 42 éves veterán autóversenyző, David Steele szombaton, a Sprint Kupa floridai versenyén, a Desoto versenypályán vesztette életét. News--Dráma! Vilmos herceg életveszélybe kerülthttp://www.life.hu/news/20170326-a-brit-tronorokos-mentohelikoptere-majdnem-osszeutkozott-egy-dronnal-1.htmlDaily Mail információi szerint a brit trónörökös mentőhelikoptere majdnem összeütközött egy drónnal. Egyelőre nem tudják, ki irányította a szerkezetet, illetve azt sem, hogy szándékos volt-e az akció. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.