Lopással vádolták az X-Faktor énekesét, Samu Krisztina Mazsit

Forrás: -
X-Faktor Samu Krisztina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Samu Krisztina Mazsit egy drogériában vádolták meg, hogy ellopott egy parfümöt. A lány, aki amúgy gyakran jár az üzletbe, már túl volt a több ezer forintos vásárláson, és indult volna hazafelé.

"Pár méterre voltam a bolttól, amikor odalépett hozzám egy férfi, és közölte: menjek vissza vele a boltba, amelynek ő a civil ruhás biztonsági őre. Annyira meglepődtem, hogy szó nélkül megtettem, de csak a kasszáig, ahol próbáltam kideríteni, hogy mi a probléma. Kiderült, egy parfümöt keresett rajtam, amit a vásárlás alatt ugyan megfogtam, de végül visszatettem egy polcra, mert rájöttem, hogy nincs rá szükségem" – mesélte Kriszta a Blikknek.

Szabó Krisztina Mazsi Forrás:

"Közölte, hogy menjek be vele a raktárba. Nemet mondtam, és távozni akartam, erre lefogott. Szabályosan dulakodtunk, a testével akadályozta meg, hogy kisétáljak. Rettentően kínos volt, és megalázó, hiszen mindezt többtucatnyi vásárló nézte végig. Éppen ezért végül belementem, hogy hátra megyek, de csak akkor, ha még egy ember bejön velünk" – mesélte énekesnő, aki végül mindent kipakolt a táskájából, még az edzés miatt nála lévő váltó fehérneműjét is. Kriszta elmesélte, hogy még ekkor sem akarták elhinni, hogy nincs nála a parfüm, az üzlet alkalmazottja videofelvételekkel akarta bizonyítani, hogy a lány lenyúlta. "Kimentem a kollégával a bolttérbe, és megmutattam, hova tettem a dobozt. A sírás kerülgetett, amíg összepakoltam, majd kirohantam a boltból, ahova egyébként minden héten járok" – tette hozzá.

"Ha felvetődik a lopás gyanúja, a biztonsági őrnek joga van megállítani a vevőt, persze mellőzve az erőszakot. Hogy ez az eset milyen körülmények között zajlott, arra sajnos nem tudok válaszolni, mert nem voltam jelen" – mondta az üzletvezető-helyettes a lapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.