Sosem lehet tudni, hogy milyen ártalmatlan játékokban leselkedik ránk a veszély. Ez a fiatal egyetemista lány sem gondolta, hogy a palacsintaevő-verseny lesz élete utolsó programja.
Caitlin Nelson részt vett egy palacsintaevő-versenyen, ám szemtanúk szerint 4-5 palacsinta elfogyasztása után hirtelen a földre zuhant, és irányíthatatlanul rángatózni kezdett.
A helyszínen lévő egészségügyis hallgatók azonnal megkezdték a lány ellátását, majd a rendőrök is becsatlakoztak, amíg várták a mentők kiérkezését. Kritikus állapotban került kórházba Bridgeportban, majd másnap, a múlt hét pénteken New Yorkba szállították.

Sajnos azonban vasárnap életét vesztette, nem tudták a szakemberek már megmenteni. Állítólag a lány ételallergiával küzdött, de a rendőrség nyilatkozata szerint nem ez okozta a 20 éves lány halálát. Egyelőre még nem tudni a tragédia pontos okát, továbbra is zajlanak a vizsgálatok – írta meg a Daily Mail.